Makszim Gorkij 150 éve született

Makszim Gorkij 150 éve született

Százötven éve, 1868. március 28-án született Makszim Gorkij orosz író, akiről Szerb Antal azt írta: "Az első proletár, aki a polgári irodalomba nem csak bejutott, de nagy karriert csinált".

Alekszej Makszimovics Peskov néven született Nyizsnij Novgorodban. Szülei korán meghaltak, kelmefestő nagyapja házában nevelkedett kilencéves koráig. Iskoláztatásával senki nem törődött, és még tízéves sem volt, amikor dolgozni kezdett. Egész sor foglalkozást kipróbált, írni-olvasni csak hajósinasként tanult meg a szakácstól, ettől kezdve mindent elolvasott, ami csak a keze ügyébe került.

1884-ben Kazanyba utazott tanulni, de az iskolai alapok hiánya a társadalom kivetettjei közé sodorta. Gyűlölte ezt a világot, állandóan az öngyilkosság gondolata foglalkoztatta, tizenkilenc évesen mellbe is lőtte magát. A golyó szíve helyett a tüdejét fúrta át, és bár felépült, a tüdeje sohasem jött rendbe teljesen. Ezután kezdte meg évekig tartó vándorlását az Orosz Birodalomban, 1889-ben a narodnyikokkal tartott kapcsolata miatt letartóztatták, és állandó rendőri felügyelet alá helyezték.

1892-ben Tifliszben (a mai Tbilisziben) jelent meg első elbeszélése, a Makar Csudra. Ekkor használta először a "Gorkij" írói álnevet, amely keserűt jelent, amivel a saját és hősei sorsára akart utalni. A következő években sorra jelentek meg elbeszélései, 1895-ben Szentpétervárott rangos irodalmi lap közölte a Cselkast. Neve ismert lett, lelkes kritikákat kapott, kötetei gyorsan elfogytak. A novellák után regényírással próbálkozott (Foma Gorgyejev, 1899), majd két drámát írt (Kispolgárok, 1901; Éjjeli menedékhely, 1902), ezeket ma is világszerte játsszák a színházak.

Szentpétervári éveiben a Szociáldemokrata Párt bolsevik szárnyához csatlakozott, de nem lépett be a pártba. Gyakran volt nézeteltérése Leninnel, akinek számára ugyanakkor Gorkij befolyása komoly erkölcsi tőkét jelentett, az író anyagilag is komoly összegekkel támogatta a pártot. Az 1905-ös forradalomban vállalt szerepe miatt letartóztatták és börtönbe zárták, kiszabadítására példátlan nemzetközi kampány indult, sikerrel. 1906-tól hét évig önkéntes emigrációban élt, néhány hónapi amerikai tartózkodás után Capri szigetén lévő villájában – beteg tüdejét gyógyítva – dolgozott. Még amerikai tartózkodása idején született Az anya című regénye, a szocialista realista irodalom első "gyöngyszeme".

1913-ban Oroszországba hazatérve üdvözölte a bolsevik párt háborúellenes politikáját, de az 1917-es októberi hatalomátvételt ellenezte, Új Élet című lapjában támadta Lenin diktatórikus módszereit. Szervezni kezdte az irodalmi életet, maga köré gyűjtötte és támogatta az értelmiséget, segélyakciókat szervezett, gyakran az éhhaláltól mentette meg írótársait. Valóságos "intézmény" lett, 1921-ben megszervezte az amerikai élelmiszersegély érkezését, még ruhadarabokhoz jutni is csak az ő aláírásával lehetett.

Ebben az alkotói korszakában jelent meg főműve, az Életem című trilógia, amelyet az orosz irodalom legkiválóbb önéletrajzi alkotásának tartanak. Az utolsó kötetet már Olaszországban fejezte be, mert Lenin 1921-ben ismét emigrációba parancsolta, ő pedig – tüdőbetegségére hivatkozva – szinte megkönnyebbülve indult sorrentói villájába. Itt írta meg a legjobb műveként számon tartott Az Artamonovok című családregényt (1925), majd engedve a ránehezedő nyomásnak, 1928-ban hét év után először ismét a Szovjetunióba látogatott.

Az anyagi nehézségekkel küszködő író 1932-ben végleg visszatért, és a teljhatalmat élvező Sztálin politikájának hivatalos támogatója lett. Elhalmozták tisztségekkel és javakkal, 1932-ben róla nevezték el szülővárosát, Nyizsnyij Novgorodot, valamint Moszkva legnagyobb utcáját, a Tverszkaját és számos intézményt. 1934-ben a Szovjet Írószövetség elnökévé választották, ilyen minőségében vezető szerepet játszott a szovjet írók számára kötelezővé tett szocialista realista irodalmi stílus kialakításában. Ekkor született színműve a Jegor Bulicsov és a többiek (1932), Dosztyigajev és a többiek (1933), a Klim Szamgin élete című négykötetes regény (1936), valamint Lev Tolsztojról és Csehovról szóló, nagy sikert aratott memoárjai.

A tüdejével állandóan betegeskedő írót 1936-ban a Moszkva melletti Gorkiban ápolták, és máig vitatott, hogy június 18-i váratlan halála természetes okokból következett-e be. Egyes feltételezések szerint a diktátor túlkapásait immár elutasító Gorkij halála a generalisszimusz bűneinek hosszú listájára írandó. A sztálini korszak minden ezzel kapcsolatos dokumentumot eltüntetett, így e rejtéllyel kapcsolatban csak találgatni lehet. Gorkij hamvait a Kreml falában helyezték el, nevét ma is számtalan közterület (így Moszkva egyik leghíresebb parkja) és intézmény viseli.
 


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »