Május óta 35 taxi rendszámát vonta be a hatóság – a leggyakoribb probléma a túlárazás

Május óta 35 taxi rendszámát vonta be a hatóság. Budapesten – főleg a reptéren –, illetve más, turisták által látogatott településeken is ellenőrzik a taxisokat. A leggyakoribb probléma a túlárazás. Vagyis még mindig sokan próbálják becsapni az utasokat, főként a külföldieket – hangzott el az M1 Híradójában.

Az elmúlt két hétben leginkább a fesztiválok környékén ellenőrizték a taxisofőröket. Budapesten, Sopronban és Zamárdiban összesen több mint 200 autót állítottak meg.

Hírdetés

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke az ellenőrzésekről azt mondta, a fuvarozók maguk kérték az ellenőrzéseket a feketén taxizók kiszűrésére.

A sofőrök akár 800 ezer forintos bírságot is fizethetnek, ha a hatóságok komoly mulasztást találnak. Eddig 35 jármű forgalmi engedélyét és rendszámát is bevonták.

(Híradó javítva)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »