Május elseje magyar módra

Május elseje magyar módra

Május elsejét hallva rögtön a nagy, vörös zászlós felvonulások, az álságosan „vidám” úttörődalok, a kötelező mosolygás és a sör, virsli jut eszünkbe. Azonban május elsejének mélyebb gyökerei is vannak, amelyek mellett eltörpül a néhány évtizednyi rémuralom és folyományi. 

 
A magyar néphagyományban is több színes népszokás díszíti e napot. Bizonyára sokan hallottunk már a májusfaállítás hagyományáról. Ez a szokás a magyarság minden területén ismert volt. Általában május elsejére virradóra a legények csoportosan az erdőbe mentek, és éjjel titokban kivágtak egy fát. Sőt, egyes vidékeken „kitáncoltatták”, muzsikaszóval vegyítve a fejszecsattogást. Majd kedvesük háza elé vitték, és a helyi szokásoktól függően (színes krepp-papír) szalagokkal díszítették fel, bort, egyéb ajándékokat aggattak rá. De például a palóc területeken a legény csak a csupasz fát állította fel, a díszítést a leány és családja végezte. Az egész ügynek titokban kellett folynia, hogy a mátka csak a reggeli ablaknyitáskor lássa meg a nem kis méretű meglepetést. Ezzel adta a falu tudtára a legény, hogy ki a választottja, és hogy komolyak a szándékai. Abban az időben, amikor virágzott e szokás, nagy szégyen érte azt a lányt, aki nem kapott májusfát, de még nagyobb azt, akinek szalag helyett rongyokkal aggatták tele. Ez nyilván a „rihe-rongyságára” utalt. (Érdekes nyelvészeti adalék, hogy moldvában a „ribanc” szó ócska rongyot jelent.)
 
A májusfák még díszítettebbek voltak a csíki székelység hagyományaiban. A sudár májusfák kérgét lehántották, törzsét pedig vörös és zöld geometriai mintázatokkal ékesítették. A hagyomány későbbi, lefokozott továbbélése lett, hogy a legények májusi cserepes virágot küldtek a leánynak, amit hasonlóan feldíszítettek. 
 
Hasonló XV. század óta lejegyzett magyar népszokás, de kicsit eltérő keretekkel (mivel némely vidékeken ezt a húsvéti ünnepkör idejét tartják) a kapuk zöld ágakkal való felöltöztetése. Ez Erdélyben a mai napig szokásban van. És ehhez még egy csínytevő verseny is alakul a fiatal legények között: minél több feldíszített kapu kiemelése és ellopása a cél. Ezeket aztán a falu különféle eldugott helyeire viszik, minél nagyobb bonyodalom a háziaknak megtalálni, annál jobb. Így kialakult az éjjeli kapuőrség szokása is, amely arra hivatott, hogy a kaputolvajokat ellehetetlenítse szándékuktól. Azonban ha nem elég óvatosak az őrök, az utcák másnap reggel üres kapukkal tátongnak, akárha bacchanália esett volna a faluban.
 
Az ünnep eredete Temesvári Pelbárt prédikációja szerint vallástörténeti alapú: „egyrészt történeti alapja van ennek a szokásnak, mert amint mondják, a pogányok Hierapolisban azt az utcát, azt a házat, melyben a közéjük érkező Fülöp apostol vendégként megszállt, gallyakkal jelölték meg, hogy másnap odagyülekezve ráronthassanak és azon a helyen megöljék. Mikor aztán másnapra virradva ezt véghez akarták vinni, látták, hogy az Isten angyala csodálatos módon a város minden házára ugyanolyan zöld gallyat tűzött, és így a házat nem tudták megkülönböztetni a többitől.” Ugyanitt felveti egy másik eredet lehetőségét is „Mindkét apostol fa által, Fülöp a kereszt fáján, Jakab pedig a posztószövő ványoló rúdja által szenvedett vértanúságot.” Május elseje az Egyház szerint ugyanis a két apostol ünnepének napja. A székelyek talán ezért hívják jakabfának a májusi házakat díszítő zöld gallyakat. (Fülöp története is érdekes meglepetéseket tartogat nekünk, magyaroknak, mivel amikor az apostolok az evangéliumot hirdetni szétszéledtek az egész világon, Szent Fülöpnek „a vad Scytia” jutott, ahol „ő prédikálásai és csudatételei által majd minden lakost Krisztus vallására térített” – írja a Szentek élete.)
 
Az, hogy május elseje kötődik a szerelemhez, egyféle szerelemnap, más kultúrákban sem ismeretlen. A kelták Beltane ünnepét ülték ekkor. Beltane Bel, a tűz istenének férfivá serdülésének ünnepe. Ekkor válik igazán férfivá az istenség, amikor is beleszeret kedvesébe, az Istennőbe, és e napon történik meg szerelmük beteljesülése szerte a mezőkön és réteken. Így a két nem összeölelkezésének, eggyé válásának, a természet ősi megtermékenyülésének mítosza ez. 
 
Egy szó mint száz, minden eredeztetés és ezerféle népszokások párhuzamos megléte ellenére, megint csak Temesvári Pelbárt szavaival élve „ezen a napon a világ fiai ősidőktől fogva árnyas erdők és ligetek kellemességével, madarak énekével gyönyörködtették magukat. A hívő keresztényeknél pedig szokássá lett, hogy lelkükben felkeltsék az örök hazának boldogságát és az oda való vágyakozást.”
 
Ne a munkásmozgalommal törődjünk tehát e napon, mert a figyelem olyan, mint a víz, ha nem öntözzük vele a szocializmus kóróját, nem is fog kisarjadni. Mert csak az él, aminek jelentőséget tulajdonítunk. Hisz oly sok mást jelenthet nekünk e nyárindító, üde nap! Őrizzük hát magyar népszokásainkat, és gondoljuk örök és földi hazánk boldogságára, Munkás Szent József állhatatosságára, Szent Jakab és Szent Fülöp apostolokra, és nem utolsó sorban (mivel idén az anyák napja is épp e napra esik) az anyákra, akik nélkül világunkat sem tudnánk e földön!


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »