Majtényi és a migráns-arany

Magyarország megszerezte történelmének első téli olimpiai aranyérmét. Siker ez a javából, amely joggal keltett euforikus örömet a magyar emberek körében. Sajnos a baloldal ikonikus alakja, a baloldali pártok által korábban államfőnek jelölt Majtényi László nem osztozott ebben.

Feltűnt neki ugyanis, hogy az óriásit hajrázó Liu Shaolin Sándornak, és testvérének, Shaoangnak idegen hangzású a neve. A baloldal bölcse rögtön levonta a következtetést, és azt közzé is tette: „Két migráns olimpiai aranyat nyert Magyarországnak.” A megjegyzés már nem érhető el a Facebookon: egy igazi lángelme be tudja látni a tévedését. Majtényi László Liu-testvérekkel kapcsolatos megjegyzése ugyanakkor az egész balliberális oldalról látleletet ad. Nézzük, melyek azok a fogalmak, amelyek semmit nem mondanak egy baloldali értelmiségi – a jelen esetben Majtényi László – számára:

1) Magyarság

Szellemi nagyságaink régóta keresik a választ a kérdésre, hogy „Mi a magyar?”, kik vagyunk mi. Majtényit ez a kérdés hidegen hagyja, így kénytelenek vagyunk a magyar ugar olyan elmaradott képviselőihez fordulni, mint Babits Mihály. Babits ekként összegezte a feltett kérdésre adott válaszát: „Nemzet vagyunk, a szó régi, szellemi, jogi, erkölcsi értelmében; nem pedig faj a tülekedő fajok között, se nem valami nyomorult, kicsiny erőlködés a nagy erők félelmes csataterén. Csak nem akarunk ilyenné válni? Meg kell maradnunk nemzetnek, léleknek, szabadnak, nemesnek, alkotónak, keleti nyugalomban, mely mindenkivel dacol, szellemi erőben, mely senkinél sem érzi hátrább magát.” 

A nyugatos Babits után nézzük a népi író Csoóri Sándor meghatározását: „magyar az, aki az érdekei ellenére is magyar akar maradni”.

Bármelyik irodalmárunk nemzet-meghatározását vesszük alapul, kétség sem férhet hozzá, hogy a magyar anyától és kínai apától származó, Magyarországnak olimpiai aranyérmet nyerő Liu-testvérek magyarok. De ez teljesen világos kell, hogy legyen akkor is, ha a magyarság bármilyen más, józan ésszel megalkotott fogalmát vesszük alapul. Ha Majtényi ezt nem így gondolja, az csak arra utalhat, hogy túl nagy hatást tett rá a baloldal és a Jobbik közeledése: olyan szubkultúrákban merült el, amelyekben nem kellett volna. Már csak az a kérdés, hogy a saját hovatartozásáról mit gondol.

2) Sport(szerűség)

Aki a magyar csapat sikeréért drukkol, a teljesítményt nézi, és soha nem a nevet, származást. Így például a sokkal kevesebb eredményt hozó válogatott futballmérkőzéseken is minden magyar szurkoló – klubszínektől függetlenül – ugyanúgy szorított a nigériai apától és magyar anyától származó Thomas Sowumninak, vagy a honosított Leandronak és Nikolicsnak, mint Böde Dánielnek, a mi madocsai Messinknek.

3) Arányérzék

Tekintsünk el az első ponttól, és vegyünk alapul egy olyan hipotézist, hogy egy magát január 1-i születésű szír állampolgárnak valló migráns a fizikai határzár és a szigorú magyar hatóságok által jelentette akadályokat áthágva bejut az országba, itt tud maradni, majd honosítás után olimpiai érmet nyer hazánknak. A hipotézis nyilvánvalóan semmilyen valóságalappal nem rendelkezik, Majtényi mégis láthatóan erről álmodik. Feltéve, de meg nem engedve, hogy ez bekövetkezik, jelentené-e ez azt, hogy a magyar kormánynak felül kell vizsgálnia eddigi politikáját, és tömegével kell beengednie a migránsokat? Hiszen nyilvánvalóan erre utalt Majtényi cinikus megjegyzése. A baloldali konklúzió azonban itt is helytelen: hamis feltételezésen alapul, és helytelen következtetést von le. A nyugat-európai terrortámadások, Calais, a no-go zónák és az őslakos keresztény lakosság megfélemlítettsége ugyanis egyértelműen beigazolta, hogy a tömeges migráció alapjaiban veszélyezteti biztonságunkat, civilizációnkat. Ezért elemi érdekünk a tömeges migráció megállítása, ezen nem változtatnak sem hipotetikus, sem valós – és általunk valóban nagyra becsült – sportsikerek. 

Majtényi számára ismeretlenek a fenti fogalmak. Ami a leginkább elgondolkodtató ebben, hogy ezt az embert államfőnek jelölték a baloldali ellenzéki pártok. Emlékeztessünk rá, a köztársasági elnök első számú alkotmányos kötelezettsége a nemzet egységének kifejezése. A gondolatsort jobb nem is folytatni.

Örüljünk annak, hogy Majtényi László államfői jelölése a baloldallal együtt elbukott, a magyar kormány megállította a migrációt, a Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor és Burján Csaba alkotta gyorskorcsolya négyes pedig megszerezte Magyarország első téli olimpiai aranyérmét. Majtényi pedig leülhet, egyes.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »