Máig titkok övezik Aldo Moro elrablásának és meggyilkolásának hátterét

Máig titkok övezik Aldo Moro elrablásának és meggyilkolásának hátterét

Száz éve, 1916. szeptember 23-án született Aldo Moro olasz kereszténydemokrata politikus, miniszterelnök, akit a Vörös Brigádok nevű szélsőbaloldali terrorszervezet nem sokkal azelőtt rabolt el, majd gyilkolt meg, hogy megszületett volna az általa szorgalmazott “történelmi kompromisszum”, az olasz kommunista párt bevonása a hatalomba.

A dél-itáliai Lecce közelében, Maglie településen született. A Bari Egyetemen hallgatott jogot, majd egy ideig ott is tanított, több könyvet publikált jogi témákról. 1935-ben belépett a katolikus egyetemisták szövetségébe, melynek 1939-től 1942-ig elnöke volt, 1945-től egy évig a Katolikus Diplomások Mozgalmát vezette.

A politikával az 1940-es évek közepén kezdett foglalkozni. Vonzotta a szociáldemokrácia is, de katolikus hite miatt a kereszténydemokrata pártba (DC) lépett be, és haláláig itt politizált. A második világháború után a párt alelnöke, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés tagja lett, 1948-ban az olasz képviselőház tagjává választották. Több kormánytisztséget is betöltött, 1947 és 1948 között külügyminiszter-helyettes, 1955 és 1957 között igazságügyi miniszter, majd két éven át közoktatási miniszter volt.

Első alkalommal 1963-ban lett miniszterelnök, a második világháború utáni első közép-baloldali, de kereszténydemokrata dominanciájú koalíciós kormány élén. A költségvetési vitában elszenvedett vereség után, 1964 júniusában lemondott, de újra ő alakított kormányt, és átvette a külügyek irányítását is. Az infláció és a gazdasági növekedés lassulása miatt nem tudta végrehajtani a tervezett reformokat, ezért az 1968-as választások után lemondott, de így is az 1946-ban létrejött “első köztársaság” leghosszabb ideig hivatalban lévő kormányfőjeként távozott. Ezután a DC főtitkáraként belső ellenzékbe vonult, 1969 és 1972 között, majd 1973-74-ben a külügyminiszteri tisztséget töltötte be.

Másodszor 1974-ben lett miniszterelnök, és bár kabinetje 1976. január 7-én megbukott, ügyvezető kormányfőként a júniusi választásokig – amelyen a DC 38,7, a kommunisták 34,4 százalékot ért el- tovább dolgozott. A legbefolyásosabb olasz politikusnak számító Moro, akit a Kereszténydemokrata Párt elnökének is megválasztottak, felismerte a kommunistákkal kötendő “történelmi kompromisszum” szükségességét. Arra készült, hogy – szakítva a második világháború óta tartó politikai hagyománnyal – bevonja az ereje teljében lévő kommunista pártot a kormányt támogató parlamenti többségbe.

Erre már nem került sor: 1978. március 16-án, reggel negyed tízkor a parlament rendkívüli ülésére tartó politikus gépkocsiját a forgalmas utcán megtámadták, testőreit megölték, őt elhurcolták. A felelősséget két nappal később a Vörös Brigádok nevű szélsőbaloldali terrorszervezet vállalta. A Renato Curcio filozófus által 1970-ben a trentói egyetemen alapított Vörös Brigádok célja az volt, hogy Olaszországot erőszakos eszközökkel destabilizálják, és “forradalmi államot” hozzanak létre. A magukat városi gerilláknak nevező tagok többsége a szocialista pártból kiszoruló szélsőbaloldaliakból verbuválódott, és már addig is több merényletet, robbantást követtek el.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »