Magyarországról is utaltak pénzt az ISIS-nek

Magyarországról is utaltak pénzt az ISIS-nek

Bakondi György a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában arról is beszélt: nincs olyan ellenőrzött információ, amely szerint magyar állampolgár is csatlakozott volna az Iszlám Államhoz. Olyan viszont előfordult, hogy hazánkban élő muszlim vallású emberek pénzt utaltak a terrorszervezetnek, ezért őket kiutasították Magyarország területéről.

– Előfordult, hogy Magyarországon élő muszlim vallású emberek pénzt utaltak a terrorszervezetnek, akiket kiutasítottak az országból – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtökön a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.

Bakondi György tájékoztatása szerint a hatóságoknak nincs tudomásuk magyarországi terrorista sejtekről.

– Terrorfenyegetésben korábban nem nevesítették Magyarországot, bár a zászlaját már közzétették ebben az összefüggésben, ám nem tudható, hogy miért éppen hazánkat és Portugáliát említette név szerint az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet az egyik weboldalán megjelentetett közleményben.

Mint ismeretes, az Iszlám Állam azon az internetes portálon, ahol rendszeresen jelennek meg fenyegetések, két közleményt is közzétett a minap: az egyikben az Egyesült Államokat fenyegették meg, a másikban pedig Európát, nevesítve benne Magyarországot is. A főtanácsadó még szerdán sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a magyar kormány komolyan veszi, elemzi, értékeli ezt az információt, csakúgy, mint a belbiztonságot érintő összes fontos adatot.

A belbiztonsági főtanácsadó szintén szerdán, az M1 aktuális csatorna esti műsorában arról is beszélt, hogy nincs olyan ellenőrzött információ, amely szerint magyar állampolgár is csatlakozott volna a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez. Szavai szerint Magyarországon nem jellemző az iszlám radikalizálódás, mert a magyar embereknek és kormánynak „normális kapcsolata” van az országban élő muszlim közösséggel.

A főtanácsadó azt mondta, hogy az Europol adatai szerint jelenleg mintegy hatezer terrorista van Európában, bár vannak, akik szerint ennél több emberről van szó. Bakondi szerint amint a belga és párizsi események is rámutattak, a terroristák jelentős hányada az illegális migrációt kihasználva érkezett Európába.

– Nem tudni, hogy a sok országon kontroll nélkül áthaladó tömegek között még hány katona, tapasztalt koordinációs tiszt, terrorcselekményt végrehajtó vagy szalafista hittérítő érkezett – jelentette ki Bakondi György.

magyaridok.hu


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »