Magyarországra látogat Vlagyimir Putyin – lapszemle

Magyarországra látogat Vlagyimir Putyin – lapszemle

A Népszava úgy értesült, hogy idén is Magyarországra látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök. A lap több forrásból származó információja szerint egyelőre sem a látogatás időpontja, sem a napirendje nem biztos, de várhatóan még az év első felében lesz a találkozó. Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin 2015 óta minden évben találkozik legalább egyszer, az idei látogatás összefüggésben állhat Aszódi Attila, a Miniszterelnökség paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkárának menesztésével.

A Magyar Idők arról ír, hogy százmillió forintot szeretne kapni horvátországi villájáért Demszky Gábor. A lap hozzátette, hogy a korábbi főpolgármester négy barátjával együtt 2002-ben vásárolt magának az Adriai-tengerhez közel egy nyaralót, és az FKF Zrt.-től bérelt autóval járt oda.

Hírdetés

A lap arról is ír, hogy komoly energiaválságba sodorhatja Nagy-Britanniát, hogy rövid időn belül már a harmadik atomerőmű építése fullad kudarcba. Angol sajtóértesülések szerint csütörtökön a Hitachi függesztette fel walesi projektjét az építési költségek emelkedésére hivatkozva.

A Portfolio a házépítés költségeiről készített összeállítást. A portál kiemeli, hogy az építési költségek, telekár és a kapcsolódó költségek mind a tulajdonost terhelik. A Portfolio megvizsgálta, hogy aki most vágna bele a házépítésbe, milyen költségekkel szembesülhet az ország egyes részein, illetve azt is, hogy egy többlakásos társasház esetében mekkora az az összeg, ami egy lakásfejlesztő kiadásait fedezné.

Az online lap arról is ír, hogy jöhetnek az új cégek a magyar tőzsdére. A portál interjút készített a Budapesti Értéktőzsde elnökével, aki kiemelte, hogy jól sikerült a 2018-as év, folytatódott a forgalom növekedése, a kibocsátások is a tervek szerint alakultak. Végh Richárd hozzátette: idén akár már az MKB is a tőzsdére léphet, új szolgáltatások jöhetnek és még több részvényre kiterjedhet majd az elemzési program.

A szokásosnál jóval kisebb ütemben fogy az étkezési alma – írja a Világgazdaság. A lap szerint a tavalyinál 30-50 százalékkal alacsonyabb árakon is a szokásosnál kevesebb almát vásárolnak idén, ráadásul nagy tételekről derül ki, hogy a minőségük romlása miatt már csak ipari célú felhasználásra alkalmasak.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »