Magyarországon is megjelent az ázsiai tigrisszúnyog – más néven a zebraszúnyog

Magyarországon is megjelent az ázsiai tigrisszúnyog – más néven a zebraszúnyog

Magyarországon is megjelent az ázsiai tigrisszúnyog, más néven ázsiai zebraszúnyog. A rovar számos fertőző betegség potenciális terjesztője – figyelmeztet a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontja.

Magyarországról 2014-ről van adat a tigrisszúnyogról Baja mellől, 2015-ben a déli-délnyugati határ mentén a nagyobb kamionforgalmú utak mellett vizsgálták az invazív csípőszúnyog fajokat és négy település mellett tudtak a kutatók zebraszúnyogot azonosítani. Magyarországon nyáron behurcolt példányokkal lehet találkozni, ezek azonban még nem képeznek stabil populációkat, azaz nagy valószínűséggel nem élik túl a hideg teleket – olvasható az összegzésben.

Az ázsiai tigrisszúnyog aktívan csípi az embert, a házi és vadállatokat, kétéltűeket, hüllőket és madarakat. Legalább 22-féle vírust terjeszthet, ezek közül Európában ebből a csípőszúnyogból már kimutatták a sárgaláz vírusát, a nyugat-nílusi vírust, a japán encephalitis (agyvelőgyulladás) vírusát, továbbá potenciális terjesztője a zikavírusnak is.

Hírdetés

A tigrisszúnyogot hazánkban viszonylag könnyen el lehet különíteni a többi csípőszúnyogtól, ugyanis ez a faj nagyon kontrasztos színezetű: fekete alapon fehér vagy ezüst pikkelyekből álló foltok, csíkok szegélyezik a testét, lábait. Más ennyire kontrasztosan fekete-fehér szúnyog nem él Magyarországon – közölte az MTA Ökológiai Kutatóközpont.

A mintegy öt milliméter hosszúságú imágók fő megkülönböztető jegye, hogy egyetlen fehér csík fut végig a tor háti oldalán. Tojásai körülbelül egy milliméter hosszúak, sötétbarna vagy fekete színűek. Tojásait a tigrisszúnyog nem a víz felszínére, hanem a felszín fölötti aljzatokra rakja. Tojásai hideg- és szárazságtűrők, például használt gumiabroncsok szállítása során vagy szerencsebambuszok vizében nagy távolságokra el tudtak jutni Délkelet-Ázsiából.

A tigrisszúnyogot Európában először Albániában mutatták ki 1979-ben, mára pedig szinte az egész kontinensen megtalálható.

A hazai tigrisszúnyog-populáció feltérképezésében az MTA Ökológiai Kutatóközpontja a lakosság segítségét várja.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »