Magyarországon hagyományosan indulhat az iskola szeptember 1-jén

Magyarországon hagyományosan indulhat az iskola szeptember 1-jén

Normál menetrend szerint tervezi a kormány a tanévet, a hamarosan megjelenő rendelet szerint szeptember 1-jén hagyományosan indulhat az iskola Magyarországon – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.
A tárca szerint a koronavírus-járvány magyarországi alakulása eddig kedvező, jelenleg nem indokolt a digitális oktatással helyettesíteni a hagyományos oktatást. Ugyanakkor sok országban jelentősen nő a fertőzések száma és a hazai adatok is óvatosságra intenek. „Ezért a kormány, az operatív törzs és a járványügyi hatóság folyamatosan értékeli a helyzetet, és szükség esetén további intézkedésekről dönt. Az iskolák protokollt fognak kapni a járvány elleni védekezést segítő teendőkről” – tudatta az Emmi.

Hírdetés

Továbbra is alapfontosságú, hogy beteg, a koronavírus tüneteit mutató gyereket ne engedjenek a szülők közösségbe – hangsúlyozták, hozzátéve: „felelős szülői magatartással, az alapvető óvintézkedések betartásával elkerülhető az iskolákat érintő korlátozások bevezetése”.

Mindemellett a veszélyhelyzet idején elrendelt és sikeresen működő tantermen kívüli, digitális munkarendben gyűjtött tapasztalatokat és eredményeket az Emmi, az iskolák és a pedagógusok is elemzik, és szakmai egyeztetéseket követően a hagyományos iskolarend keretében is alkalmazzák – áll a közleményben. Közölték, a magyar kormány emellett felkészül a járvány esetleges második hullámára, és ehhez a nemzeti konzultáció keretében augusztus 31-ig várja a magyar emberek véleményét arról, hogy támogatják-e azt, hogy járvány idején az iskolás gyermeket nevelő családok és tanárok számára ingyenes legyen az internet.

Magyarországon a 2020/2021-es tanévben a tanítási év első tanítási napja szeptember elseje, kedd, utolsó tanítási napja pedig 2021. június 15. Az első félév 2021. január 22-ig tart. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap október 22., csütörtök. A szünet utáni első tanítási nap november 2., hétfő. A téli szünet előtti utolsó tanítási nap december 18., péntek. A szünet utáni első tanítási nap 2021. január 4., hétfő. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2021. március 31., szerda. A szünet utáni első tanítási nap 2021. április 7., szerda.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »