Magyarországi Légimentésért Alapítvány

Magyarországi Légimentésért Alapítvány

Bemutatkozunk!

A Miskolci Törvényszék a “Magyarországi Légimentésért” Alapítványt 2015. augusztus 12.
napján kelt 15.Pk.60.151/2015/2. számú végzésével vette nyilvántartásba.

Alapítványunk 2015. nyarán civil kezdeményezés eredményeként jött létre, melynek leg
fontosabb célja a légimentés működésének, tárgyi és infrastrukturális fejlesztésének támogatása, illetve azon cél elérése, hogy tevékenységünkkel társadalmi tudatformáló szerepet töltsünk be, kapcsolatot létrehozva a lakosság és a magyar légimentés között.

2015. december 18-án együttműködési megállapodást kötött az ország területén mentőhelikoptereket üzemeltető 100%-ban állami tulajdonú Magyar Légimentő Nonprofit Kft. és alapítványunk.

Civilkezdeményezés eredményeképpen a Légimentőkről, a légimentésért… létrejött az Alapítvány.

Tevékenységét 2015. szeptemberében egy beharangozó rendezvénnyel kezdte meg, melynek helyszíne a miskolci repülőtér volt, ami egyben a Miskolci Légimentőbázis bázishelye is.
Videók:

Képek:

A rendezvénnyel egyidőben megnyílt a Magyarországi Légimentés történetéből, a Miskolci Légimentő Bázis 15. évéről szóló fotókiállításunk is, bemutatva a légimentés fontosságát, a légimentésben dolgozók mindenapjait. A kiállítás Borsod-Abaúj-Zemplén megye valamennyi járási hivatalában megtekinthető volt 2016. júliusáig, közelebb hozva a civil társadalom minden korosztálya számára a sárga helikopter és a mentés során megmentettek és megmentőik életét.
Link1:

Tudták, milyen fontos a légimentés?

Link2:
http://minap.hu/cikkek/hogy-masok-elhessenek-legimentes-torteneterol-nyilt-kiallitas

A kiállítás nem egyedi és nemcsak a Miskolci Bázis életéről fog szólni, minden év szeptemberében egy másik Bázis életének képeivel egészül ki a képcsarnok, amelyet a Bázis székhelye szerinti Megye székhelyen kívánunk elhelyezni és láthatóvá tenni.
Munkákkal kívánjuk felhívni a légimentés fontosságára a figyelmet és egyben

Tevékenységeink konkrét, kicsit bővebb megnevezése:
Oktatás, képességfejlesztés, adminisztrációs feladatok, rászorultak segítése, támogatása, egészségügyi, kulturális és egyéb ismeretterjesztő programok szervezése és azon való részvétel. A nehéz körülmények között élő emberek életkörülményének javítása – ellátásnál, programok szervezésénél közreműködés. Táborok, kirándulások, integrált programok előkészítésében, lebonyolításában való részvétel.
Bővebb információ rólunk és munkánkról:
https://www.facebook.com/legimentesert2015

The post Magyarországi Légimentésért Alapítvány appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »