"Magyarország nem kaphat több esélyt" – szlovák EP-képviselők nyilatkoznak Budapest és az Európai Bizottság vitájáról

Rendkívül érdekes ankétot közölt az uniós ügyekkel foglalkozó Euractiv portál szlovák leágazása. A szerkesztők körkérdést intéztek a szlovák EP-képviselőkhöz, támogatják-e vagy sem, hogy Magyarországot az egyébként minden EU-s jogszabály szerint járó támogatások visszatartásával büntesse az Európai Bizottság. A legjobb válaszokból szemezgetünk.

Minden bizonnyal olvasóink is értesültek már a Magyarország és az Európai Bizottság között zajló vitáról. A brüsszeli testület szerint „Magyarországon veszélyben van az uniós támogatások helyes felhasználása”, így azt fontolgatják, összesen mintegy 7,5 milliárd eurót tartanak vissza a 2021-2027-es költségvetési időszak egyes alapjaiból addig, amíg Budapest nem foglalkozik érdemben a Bizottság aggályaival.

Jelenleg ott tartunk, hogy a magyar kormány két hónapot kapott az EB-vel kötött megállapodásban foglalt feltételek teljesítésére, s amennyiben erre nem kerül sor, a Bizottság javasolja a fent említett összeg visszatartását.

A végső döntés ugyan nem a Bizottságon múlik, az Európai Unió Tanácsának kell döntenie az EB javaslatáról.

Az Euractiv arról kérdezte a szlovák EP-képviselőket, vajon el kell-e fogadniuk az EB javaslatát az egyes tagállamoknak, s amennyiben igen, akkor elégséges-e a Bizottság által javasolt büntetés.

Alább a képviselők reakcióit zanzásított formában összegezzük, a tanulság ugyanaz. Aki a néhol feleslegesen bő lére engedett válaszokra kíváncsi, a teljes cikket itt találja. Még egy megjegyzés, az egyes EU-parlamenti képviselőcsoportokhoz odaírtuk a kontextus kedvéért, melyik magyarországi párt foglal helyet az adott frakcióban.

Michal Wiezik (Progresívne Slovensko, Renew Europe képviselőcsoport, Momentum)

Wiezik szerint „mindannyiunk érdeke”, hogy az uniós strukturális alapokat minél előbb felszabadítsák, de biztosítani kell, hogy nem „Orbán oligarcháihoz” kerülnek a pénzek. A PS-es képviselő azt mondja, az EU-s támogatások visszatartása az Orbánt elutasító magyar állampolgároknak is járt, ráadásul ezek nélkül nem marad pénz a „klímaváltozás elleni harcra és a természetvédelemre”. Mielőtt azt hinnénk, Wiezik liberális létére legalább kellően pragmatikus, gyorsan felejtsük el. Szerinte ugyanis 

a magyar jogállamiság már olyan súlyosan sérült, hogy a Bizottságnak sokkal szigorúbbnak kellene lennie.

Értsd: még több pénz visszatartását kellett volna kilátásba helyeznie. 

Martin Hojsík (PS, RE) 

Hojsík még párttársánál is unalmasabb toposzokkal rukkolt elő. Szerinte Magyarország már nem szabad ország, ezt pedig Európa nem tolerálhatja tovább. A PS-es képviselő szerint is túl enyhe a kilátásba helyezett büntetés, ugyanis Orbán vélhetően csak „orránál fogva vezeti az EU-t”. Erős és egységes európai fellépésre van szükség  a jogállamiság és a demokratikus jogok megsértése miatt – mondja Hojsík.

Lucia Ďuriš Nicholsonová  SaS-es színekben jutott be, RE)

Hírdetés

Ďuriš Nicholsonová szerint

Magyarországnak(!) nem szabad újabb esélyt kapnia, mert kapott már elég időt.

A képviselő asszony szerint a Bizottság gyengeségét mutatja, ha „nem tudja garantálni, hogy a tagállamok ne bontsák le a jogállamiság tartópilléreit”. 

Érdekes egyébként, de Ďuriš Nicholsonová azt mondja, Lengyelország is csak amiatt kapott felmentést, ahogy „az ukránok megsegítésekor viselkedett”.

A legelképesztőbb, hogy a képviselő asszony szerint példát kell statuálni Magyarországgal, mert máskülönben még „Orbán Magyarországánál is rosszabb államok nőnek ki Európában”. 

Peter Pollák (OĽANO, Európai Néppárt, KDNP)

Pollák szerint amennyiben a magyar kormány elfogadja az előzetesen vállalt antikorrupciós jogszabályokat, az uniós pénzeket át kell utalni Magyarországnak. 

Egy ilyen krízishelyzetben, amelyen mind osztozunk, fontos, hogy az európai segítség a magyarokhoz is eljusson.

– jelentette ki.

Ivan Štefanec (KDH, Európai Néppárt)  

Ha valaki azt hitte volna, a szlovák kereszténydemokraták természetes szövetségeseink, annak csalatkoznia kell. Štefanec igen keményen fogalmazott, szerinte az antikorrupciós csomag elfogadása esetén sem szabad átadni a pénzt Magyarországnak, ugyanis a magyar kormány eddig is ignorálta az Európai Unió „szinte minden kifogását és ajánlását”.

Štefanec szerint a támogatások 20%-ának visszatartása nem elégséges büntetés. 

Ő is azzal jön, nem csak a jelennek, a jövőnek is erős üzenetet kell küldeni Magyarország példás megbüntetésével.

Vladimír Bilčík (Spolu, Európai Néppárt)

A képviselő szerint helyes döntés visszatartani a Magyarországnak járó pénzek 20%-át, de „ez a minimum”.

Miriam Lexmann (KDH, Európai Néppárt)

Lexmann, párttársával ellentétben, meglepően tárgyilagosan reagált. A büntetés kilátásba helyezését ugyan nem tartja ördögtől valónak, de azt mondja, az Európai Parlament indoklásával nem ért egyet. Szerinte az EP politikai döntést hozott a magyar kormány elítélésével, holott nincsenek ilyen kompetenciái. Az uniós pénzek védelmére kidolgozott eszközöket nem szabad ideológiai alapon használni – hangsúlyozta.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »