Magyarország koronavírus-térképe: így oszlanak meg a fertőzöttek megyénként

Magyarország koronavírus-térképe: így oszlanak meg a fertőzöttek megyénként

Szerdára virradólag megjelent a koronavirus.gov.hu kormányzati tájékoztató oldalon az keddig beazonosított fertőzött betegek megyénkénti megoszlását bemutató térkép.

A legfrissebb adatok szerint a legtöbb beteg természetesen Budapesten van, szám szerint 232, a második helyen Pest megye áll 98 beteggel. A sorban Győr-Moson-Sopron következik 26, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg 25 fertőzöttel.

A legalacsonyabb számokat egyelőre Heves (3), Békés (3) és Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád (5-5) regisztrálta.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A tájékoztató portál kedden közzétette az elhunytak életkorát, nemét és alapbetegségeit is. Az adatokból kiderül, hogy az áldozatok mind idősek és súlyos betegek voltak.

Súlyos betegek és idősek az áldozatok

Hírdetés

A koronavírus-járvány magyarországi halálos áldozatai valamennyien krónikus alapbetegségben szenvedtek – emelte ki az országos tiszti főorvos az operatív törzs tegnapi sajtótájékoztatóján. Müller Cecília azt is bejelentette, hogy a Koronavírus.gov.hu oldalon ezentúl közzéteszik a halálos áldozatok listáját, koruk, nemük és krónikus alapbetegségeik feltüntetésével. Az ismertetett adatok szerint keddig tizenhat áldozatot követelt Magyarországon a Covid–19-járvány.

Az elhunytak közül öten szív- és érrendszeri betegségben, négyen magasvérnyomás-betegségben szenvedtek (a legfiatalabb 53, a legidősebb 79 éves volt). Egy 65 éves páciensnek rosszindulatú daganatos megbetegedése volt, a legfiatalabb, 38 éves elhunyt pedig alkoholos májkárosodásban és krónikus hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedett. A legidősebb, 94 éves betegnél krónikus obstruktív tüdőbetegséget (COPD) diagnosztizáltak korábban, egy szintén nagyon idős, 92 éves elhunytat stroke-kal és aller­giás asztmával kezeltek, neki pacemakere is volt.

A harmadik legidősebb, 90 éves elhunytnál kórelőzményként billentyűszűkületet, magas vérnyomást és pitvarfibrillációt tüntettek fel, egy 86 éves betegnél tbc-t, polyneuropathiát, mélyvénás trombózist és egyéb kórokat, míg egy 73 éves páciensnél érszűkület, iszkémiás szívbetegség és májbetegség, pajzsmirigy-alulműködés is szerepelt a kórelőzményben. A legutóbb elhunyt, 59 éves nő is több betegségben – cukorbetegség, COPD, magas vérnyomás – szenvedett, és vesetranszplantáción is átesett. Egyetlen elhunytnál, egy 80 éves férfinál nem szerepel krónikus megbetegedésre utaló információ.

Az adatok megerősítik az orvosok korábbi tapasztalatait Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az adatok megerősítik azokat a korábbi tapasztalatokon alapuló közléseket, amelyek szerint a Covid–19 elsősorban az időseknél és/vagy a krónikus betegeknél járhat súlyos következményekkel. A világjárvány kitörésének helyszínén, Kínában született első tanulmányok szerint az életkor előrehaladásával gyengülő immunrendszer, valamint az olyan betegségek jelentenek fokozott kockázatot, mint például a magas vérnyomás, a cukorbetegség, szív- és érrendszeri megbetegedések.

Olaszországban, ahol Európában belül hetek óta a legsúlyosabb a járványhelyzet, a közegészségügyi hivatal a közelmúltban tett közzé a honlapján egy jelentést a koronavírus halálos áldozatairól. Az addig vizsgált 3200 haláleset alapján megállapították, hogy az elhunytak átlagéletkora 78,5 év volt, a legfiatalabb áldozat 31, a legidősebb 103 éves volt. Az elhunytak többsége szenvedett valamilyen krónikus betegségben.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »