Magyar találmány segítheti a törött csontok gyógyulását

Vastag gipsz helyett 3D-s technológiával rögzíthetik a töréseket egy magyar informatikus ötletének köszönhetően, aki finanszírozót keres a megvalósításhoz – írta csütörtökön a Népszabadság.

Molnár Miklós a napilap cikke szerint egy szoftver segítségével 12 óra alatt nyomtatta ki a csuklójára megfelelő szorítót. A projektben az új rögzítés tesztelésére a fővárosi baleseti központ mellett a kecskeméti megyei kórház és a szegedi egyetem traumatológiája is részt venne. A programhoz az uniós kutatás-fejlesztési pályázaton szeretnének pénzt nyerni.

Az előzetes számítások szerint egy kisebb 3D-s csuklórögzítő ára 10 ezer, egy nagyobb, bokarögzítő 15-20 ezer forintba kerülhet. Tóth Ferenc, a Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központ igazgatóhelyettes főorvosa, aki Molnár Miklóssal együtt dolgozik a projekten, a Népszabadságnak azt mondta, a végtagszkennelés után néhány óra alatt elkészíthető az eszköz, amelyet akár hónapokig is lehet viselni. Súlya mindössze 50 gramm, de masszívabb és tartósabb, mint a most használt gipsz.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »