Magyar szurkolókat vettek őrizetbe

Hat magyar szurkolót vettek őrizetbe Marseille-ben a Magyarország-Izland mérkőzés alatt a stadionban – közölte a dél-franciaországi város rendőrsége.

A drukkerek ellen azért indult eljárás, mert a meccs előtt átmásztak a tribünöket elválasztó kordonokon, valamint amiért a mérkőzés végén görögtüzeket gyújtottak a lelátón. A rendőrök gyors közbelépését követően a rend gyorsan helyreállt. A magyar szurkolótábor rendbontásai miatt egyébként az Európai Labdarúgó Szövetség is vizsgálatot indított. Az UEFA fegyelmi bizottsága kedden határoz az ügyben.

Marseille-ben egyébként két magyar szurkolót szállítottak kórházba a mérkőzés után túlzott alkoholfogyasztás miatt, négy magyar drukkert pedig pirotechnikai eszközök használata, maszk birtoklása, illetve garázdaság és verekedés miatt állítottak elő a francia egyenruhások. Akadt dolga tegnap a Marseille-i magyar konzuli irodának is.

„A meccs előtt a magyar szurkolók elsősorban útvonallal, parkolással, belépőjegyekkel kapcsolatos információkról érdeklődtek telefonon. A mérkőzés után pedig többen jelezték, hogy feltörték az autójukat, feltörték például P+R parkolóban álló autójukat is. A rendőrségi jegyzőkönyv felvétele során a kollégák természetesen segítettek a tolmácsolásban. Ezenkívül még azt tudom elmondani, hogy két főt szállítottak kórházba túlzott alkoholfogyasztás miatt és négy főt tartóztattak le: egyet pirotechnika és maszk birtoklása, kettőt garázdaság, egyet pedig stadionbeli verekedés miatt. A meghallgatások a mai nap folyamán, illetőleg hétfőn reggel lesznek” – közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »