Magyar sors: támolygás az idők sikátorán

Magyar sors: támolygás az idők sikátorán

A nemzetszolgálat egyik legnagyobb feladata és lehetősége az öt kontinensen élő földrajzilag, gazdaságilag, politikai, vallási és kulturális szempontokból megosztott (évszázadok óta megosztott) magyarság egyesítésének álma.

Ezt írta elemzésében Szijártó István irodalomtörténész. Neki tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.

– Tanár úr, Ön a Magyarok Világszövetségének küzdelmeit taglalva úgy látja: „kanyargós és göröngyös volt az utunk – de a szándék nyílegyenes.” Szabó Zoltánra hivatkozva jelzi, hogy a magyarságot az szolgálja legjobban, aki segíti egyesíteni. Mi lehet ennek az egyesítésnek a tartalma a nyelvi egység mellett?

– Már a nyelvi egység sem természetes – sok példát hozhatunk erre –, bár kétségtelenül ez a meghatározó, a lehetséges közös nevező. A közösen átélt múlt, a történelem nagy tanulságai, a tudás: hogy Kárpát-medencei évezredünkben: Mohácsig az első félezer évben középhatalmi státusunk volt, majd a második félezer évben Babits szavaival ” úgy támolygott a magyar az idők sikátorán, mint az átvezetett rab a fogház udvarán, börtönből börtönbe”. Szekfű Gyula ezért írhatta, hogy az első sikeres félezer évben jellemünk meghatározta a történelmünket, később a történelem határozta meg a jellemünket. (Igy maradhatott meg ma is némelyek fejében, hogy kicsinynek kell maradnunk.) A nemzeti kultúra egésze óriási összetartó erő, népdalaink, szokásaink, tudósaink teljesítménye, hallatlanul gazdag művészetünk, a kereszténység, imáink nemzetmegőrző szerepe, a sport, melyben a világ legeredményesebb nemzetei közé tartozunk. A közel félszázada sikertelen nemzeti futball válogatott EB-szereplésének szurkolói fogadtatása – a helyszinen és országszerte tapasztalt szeretet – bizonyítja, hogy milyen kevés kell a közös örömhöz… Nem csak – árvizek és vörös iszap okozta – katasztrófa teremthet nemzeti összefogást.

– A fagytól a virágzó gyümölcsfát kell óvni – hivatkozik Ön Janus Pannonius mecseki mandulafájára. E mostani fagyos időben mitől remélhetjük a valamikori dús termést?

– Elsősorban a jó akarattól. Megannyi “homo sincerusra” – jó akaratú emberre – van szükség. Hogy ne legyen hullámhosszunk a gyűlölködésre, irigységre. “Szükségben egység, kételkedésben szabadság, de mindenben szeretet.” Mindnyájan tanultuk ezt gimnáziumban, miért nem akarunk emlékezni Szent Ágoston szavaira?

Legnagyobb bajunk hogy nem tudunk bízni egymásban, nincs elfogadott értékrendünk. Tudjuk, hogy az Igazság szabaddá tesz – de nem gondoljuk tovább, hogy a Hazugság, gyűlölködés, irigység pedig rabbá tesz. “Rab vagy, mig szíved lázad, úgy szabadulsz, ha kényedül nem raksz magadnak olyan házat, melybe háziúr települ…” Ki gondol ma József Attilára és ki Vörösmartyra, Petőfire, Adyra? “Babits nincs benne a kánonban” – mondják jeles kortárs írók és ítészek. Én meg azt gondolom, hogy nem érdekel az a Kánon, melyben nincs benne Babits. A hit reneszánszát látom – egyre többen gondolják, hogy összefogással sok baj, nyomorúság enyhíthető. Kiváló kis közösségek ismerték fel, amit orvosaink is igazolnak, hogy még betegségeink többsége is lelki eredetű. Anómiáink: társadalmi és egyéni értékrendünk zavarai, a modern ember rohanása, híréhsége, a félelem, hogy lemaradunk valamiről – párhuzamosan a reklámok butító erejével, a pártpolitika, újabban már az európai politika visszásságai – nem kedveznek az elmélyült felelős, értelmiségi magatartásnak.

Barátaimmal szeretnék én is a bizalom, a reménység hirdetője lenni, tudva, hogy Isten a legfontosabb értékeket közösségekre bízta. Családokra, eklézsiákra, nemzetekre.

– Fedezd föl saját kultúrád – hangzik az európai Balassi-folyamat jelmondata. Miként ismerhetik föl fiataljaink ama bölcsességet, mely szerint egy ember, akinek hite van, mindig erősebb, mint kilencvenkilenc, akinek csak érdekei vannak?

– Stuart Mill felismerésének igazságát mi ismerjük Széchenyi életművéből, ismerjük Németh László, Hamvas Béla, Márai, Cs. Szabó László az igazán messze látó magyarok: az igazi “europoszok” életművéből.

A világot igazán az érdekli, amit mi magyarok tudunk adni. Például Balassi és Zrinyi nemzetféltését. Azt hogy “ne bántsd a magyart!”, hozzátéve Csoóri szavait: “Magyar, Te se bántsd a magyart!”, és millió csodáját tudománynak, művészetnek, lovas íjászatnak. 1982-ben Santiago de Compostelából küldte II.János Pál pápa az üzenetet, hogy “Fedezd fel, Európa, valódi értékeidet! Légy erős és azt, amit adtál más földrészeknek is, azt újra meg újra sokszorozd meg és vállald bátran a történetedet, a jótékony erejét annak, ami az európai eszmény.” Látjuk, mit ér ma a hitetlenné tett Európa – de szegezzük makacsul szembe Tacitust: “Specta iuvenis! – Figyelj, ifjú! olyan időket élünk, amikor jó lelkünket megerősíteni állhatatos példákkal.” Mi ismerünk példákat: Platónt, Arisztotelészt, Cicerót, a Názáreti Jézust, mi Közép-Európaiak rendelkezünk egy különleges tudással: ha nincs miért meghalni, nincs miért élni sem.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »