Magyar rabok nyomában – Életképek Csecsenföldről, Azerbajdzsánból, Georgiából: 2016

A pécsi Német Kör (Matkovits-Kretz Eleonóra elnök) szervezésében sikeresen befejeződött a történelmi zarándokút. A GULAG Emlékbizottság támogatásával maradéktalanul megvalósított Csecsenföld–Azerbajdzsán–Georgia-programterv alapján – a 24 fős kutatócsoport a Budapest–Moszkva–Groznij–Moszkva–Baku–Tbiliszi–Kutaiszi–Budapest útvonalon a több mint 10 ezer kilométer távolságot repülőgéppel, autóbusszal és gyalogosan, nagyfokú elszántsággal, lelkesedéssel küzdötte le és tette meg. Közúton számos Kaukázus térségbeli városban, településen voltunk, ahol – a helyi lakosság jeles képviselőinek önzetlen segítségével – egykori munkatáborokat, elhanyagolt és megsemmisült rabtemetőket, felújított hadifogoly-temetőket kerestünk fel, közben megtekintettük az említett országok több évezredes történelmi nevezetességeit is, amelyek egyben az emberi civilizáció nemzetközileg védett értéktárában is méltó helyett foglalnak el.

Az első állomáshelyünkön a csecsenföldi Groznijban és a város külterületén lévő Sztaropromiszlovszki kerületben (az egykori, ma már nem működő konzervgyár területén) terepszemlét tartottunk – a grozniji polgármesteri hivatal által kirendelt Larszanov Hamzat helytörténész, újságíró kalauzolásával – az egykori 1701., 1702. (r/b-rabocsij batalion) civil-munkatáborok lehetséges helyein, majd felkerestük az Andrejevszki völgyet, ahol a hírhedt 237-es hadifogoly-főtábor lágerrészlegei voltak. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy az eltelt 70 év, és az utóbbi két, egymást követő csecsen-orosz háború után gyökeresen megváltozott a táj. A majdnem földig lerombolt Groznij városa is csak az utóbbi öt évben épült fel. A lágertemetőkkel együtt az őslakosok a csecsen polgári temetők is megsemmisültek 1945-1950 között. Az utóbbit a csecsenek erőszakos kitelepítése következtében vandál módon ledózerolták. A Kazahföldre kitelepített csecsenek egy része Sztálin halála, a másik része csak a Szovjetunió összeomlása után települt vissza. Ugyanerre a sorsra jutottak a későbbiekben a magyar, német hadifoglyok lágerei és temetkezési helyei is. Csupán az Andrejevszki völgyben lévő városhoz csatolt, azonos nevű településen maradtak meg az egykori téglából épült barakkok, a lágerközponthoz és részlegeihez tatozó gazdasági és adminisztrációs épületek (jelentős részét átépítették, lakóházakká átalakították), amelyeket a helyi lakosok emlékezete szerint magyar és német hadifoglyok, Magyarország térségeiből ide internált sváb-magyar férfiak és nők építettek fel. Mindkét lágerhelyhez közeli, de megszüntetett temetők helyén megemlékeztünk arról a 136 magyar hadifogolyról és internáltról, akik csecsen földben nyugszanak.

A terepszemle után a magyar delegációnkat a Groznij város Polgármesteri Hivatala emlékezetes baráti fogadtatásban részesítette. Umiszam Muszajeva alpolgármester asszony, Ruszlan Sajpov a város közigazgatási hivatalának vezetőjének helyettese, Magomeg és Curjajev képviselők, Szupja Magomadov, a történelem tudományok kandidátusa, a Csecsen Tudományos Akadémia Történelmi és Archeológiai Intézetének igazgatója, és az egykor létrehozott  Csecsen-Magyar Baráti Társaság alapítója vett részt az eszmecserén. A két tárgyaló fél megállapodott, hogy felújítják a Csecsen-Magyar Baráti Társaság tevékenységét, támogatják a német kör által kezdeményezett emléktábla felállítását és egyéb testvérvárosi, kulturális, gazdasági kapcsolatok kialakítását. Aztán fogadott minket az együttműködés szándékával Tamar Umarovna, a csecsen Nemzeti Múzeum igazgatójának első helyettese, a csecsen központi filharmónia koncerttermének igazgatóhelyettese, Aszhat asszony Ajmani Ajdamirova, az Orosz Föderáció érdemes népművésze, a filharmónia szakmai igazgatója. Az általa vezetett csecsen népi táncegyüttes a Csecsen tavasz nevű fesztiválra készült. Fergeteges táncokat mutattak be. A Gorodok hotelből történt kirajzásunk folyamán megtekintettük a Csecsenföld szíve mecsetet, a városközpont más nevezetesebb létesítményeit, amelyek az utóbbi öt évben létesültek Moszkva támogatásával.

Következő állomáshelyünkön, az azeri Bakuban, a Kaspi-tengertől nem messze lévő Sapphir szállodában találtunk átmeneti otthonra, ahol Kapitány Sándor, Magyarország Bakui Nagykövetsége külgazdasági attaséja fogadott minket. A „kis Dubajnak” nevezett Bakuban a meghökkentő kinézetű csillogó-villogó városon áthaladva valamennyi, korábban kijelölt emlékhelyet – a nagykövetség munkatársainak segítő irányításával, szervezésével – megtekintettük. Az első nap Rzazade Vusala idegenvezető, a bakui egyetem doktori iskolájának PhD hallgatója volt a kísérőnk. Bakutól 30 km-re, az Absheron-félszigeten elterülő Sumqayit városban lévő, a német kormány és német civil szervezetek által felújított német hadifogoly-temetőt kerestük fel, ahol Midzsidov Malek asszony temetőgondozó fogadott minket. A gondnoki szerepet apjától, az azóta elhunyt Zabit Midzsidov második világháborús veterántól vette át. Elmondása szerint a névtelen, ám számozott sírokban több mint százan nyugszanak itt, névsorukat a városházán helyezték letétbe. Az idevonatkozó NKVD-levéltári adatokban az itt elhunyt német hadifoglyok veszteség-listáján igen sok magyar rab nevét is feljegyezték. Azerbajdzsán területén létrehozott 4 főtáborban (Hanlari 223. sz., Kirovobadi 223. sz., Szumgaiti 228. sz., Daskeszani 429. sz. főtáborokhoz tartozó számos lágerrészlegében) sok ezer magyar raboskodott, akik közül több mint 400-an haltak meg végelgyengülésben, járványos betegségekben.

(Folytatjuk)

dr. Dupka György, a kutatócsoport szakmai tanácsadója

Kárpátinfo hetilap évfolyama: Kárpátinfo hetilap 20. évf. 38. számRovat: KülföldTelepülés: VilágCímkék: AzerbajdzsánCsecsenföldGrúziakülföldmagyar rabok nyomábanForrás: Kárpátinfo hetilap


Forrás:hetilap.karpatinfo.net
Tovább a cikkre »