Magyar nyelvû Facebook-bejegyzés miatt büntette meg a CNCD a kézdivásárhelyi polgármestert

Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere annak apropóján hívott össze sajtótájékoztatót január 23-án, csütörtökön, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács 2000 lejre büntette egy magyar nyelvű Facebook-bejegyzés miatt.

„Tegnap én is a Diszkriminációellenes Tanács étlapjára kerültem, s bár Dorin Florea volt a főfogás, nekem is kijutott odafigyelésből” – kezdte mondandóját az elöljáró. Az ügy még 2019 februárjában indult el, amikor hét év után először kellett lemondani a minden hónap második szombatján megszervezett hagyományos termékvásárt a sertéspestis elterjedése miatt. Az önkormányzat saját Facebook-oldalán, a gyors tájékoztatás érdekében, kitett egy hírt a profiljára, amelyben szövegesen és képileg is felhívta a figyelmet a vásár elmaradására. „Képekkel is be tudom bizonyítani, hogy a közlemény szövege kétnyelvű volt, ehhez a bejegyzéshez csatoltak hozzá munkatársaim egy plakátot, amelyre pirossal írták rá az „elmarad” kifejezést magyar nyelven. Azt hiszem, hogy a közérdekű információ a szövegből ennek ellenére is eljutott a magyar és román emberhez, a képen nem múlt semmi” – nyomatékosított Bokor. Kézdivásárhely polgármestere nagyon pimasz döntésnek tartja, nem az összeg bosszantja, szerinte ez „elvi kérdés” – fogalmazott.

Hírdetés

„Kézdivásárhelyen a magyarok és a románok jól megvannak együtt. A közel nyolc éves mandátumom alatt soha nem hallottam panaszt arra, hogy elnyomjuk a románokat. Úgy gondolom, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak oda kellene figyelnie ezekre a notórius feljelentőkre, akiknek pont az az érdekük, hogy mi ne éljünk egymással békében és jól, hanem feszítsük a húrt, hátha összeveszünk. Igazságtalannak és elfogadhatatlannak tartom ezt a döntést, és ahogy a hivatalos kiközlés megtörténik, bíróságon fogom megtámadni azt. Bízom a bíróság jó döntésében” – summázott a polgármester. (közlemény)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »