Magyar népszavazás a 21. század alapkérdéseiről

Magyar népszavazás a 21. század alapkérdéseiről

A globális uralom a demokratikus döntéshozatal lopakodó megszüntetésére törekszik.

Az október 2-i népszavazás elsődlegesen arról szól, hogy ragaszkodunk-e az önálló migránspolitikánkhoz, ragaszkodunk-e ahhoz, hogy mi, és ne más döntsön arról, kivel és kikkel akarunk együtt élni a saját országunkban.

Az elmúlt hónapokban azonban egyértelművé vált, hogy a magyar népszavazás messze túlmutat a konkrétan megfogalmazott kérdésen, és tágabb, nemzetközi jelentőséget kapott. Az euroatlanti közvélemény élénk érdeklődéssel, feszült figyelemmel várja az október 2-át. Ez azért van így, mert a népszavazás olyan korszakos, ha úgy tetszik, paradigmatikus kérdéseket érint, amelyek kapcsán hatalmi és világszemléleti konfliktusok bontakoznak ki. Ezek közül emelem ki a három legfontosabbat.

1. Az első és legfontosabb a nemzeti, nemzetállami szuverenitás kérdése.
Két politikai-világnézeti tábor csatázik egymással. Az egyik oldalon áll az unió elitje és azok a globális erők, amelyek szerint a nemzet, illetve a nemzetállam meghaladott kategória, a 21. század világa már a globalizációról szól, amelynek során a nemzetek fokozatosan elveszítik a befolyásukat, ütőképességüket és erejüket. A folyamatok olyan mértékben váltak nemzetközivé, hogy azokat a nemzetállamok önmagukban már nem tudják sem irányítani, sem kontrollálni. Ebből fakadóan csak a nemzetállamok feletti szervezetek képesek arra, hogy a világban zajló konfliktusokat és válságokat kezelni tudják.

Ebből pedig az is következik, hogy az Európai Unió sem működhet másként, mint egy koncentrált hatalmú szuperállam, amely a széttagolt és széthúzó tagállamok helyett meghozza a megfelelő döntéseket és kezeli a válságokat. Így van ez a migrációs válság esetében is; az unión belül a Bizottság a hatalmat önkényesen magához ragadva önmaga akarja eldönteni, hogy mi legyen a menekültekkel, kiket engedjünk be Európa területére, őket hová, melyik országba szállítsuk tovább, meghatározott és kötelezővé tett kvóták alapján.

Ezzel a világszemlélettel és táborral állnak szemben azok az erők, amelyek szerint a nemzetek és nemzetállamok a világ működésének természetes és organikus egységei, amelyek még ma is a legfőbb identitásképző erővel bírnak.

A nemzet és az erre alapuló nemzetállam tehát nem mesterséges képződmény, hanem önálló entitás, amely önmaga felett nem fogad el semmilyen felettes hatalmat, főleg olyat nem, amelyik megszabja neki, mit kell tennie és hogyan.

Ez a tábor nem fogadja el az Európai Egyesült Államok koncepcióját, helyette azt vallja, hogy az uniónak a tagállamok szuverenitására kell épülnie. Ha pedig a problémák globális szinten jelentkeznek, azokat sem felülről lefelé, hanem alulról felfelé irányuló, a nemzetállamok önálló döntésein alapuló és azokat összehangoló folyamatokban kell kezelni és megoldani. Ez vonatkozik a migránsválságra is; a tagállamok azok, amelyek képesek cselekedni, megvédeni magukat, illetve alapvető joguk az, hogy eldöntsék, milyen nációkat, fajokat, etnikumokat akarnak és kívánnak befogadni országukba.

Ezt a nézetet képviseli a magyar kormány, és többé-kevésbé ugyanígy gondolkodnak azok a közép- és kelet-európai államok, amelyek számára a rendszerváltás annak a reményét hozta el, hogy végre megélhetik a nemzetállami szuverenitás és szabadság felemelő érzését. Nem csoda, hogy foggal-körömmel ellenállnak az unió szuverenitásellenes lépéseinek. A magyar népszavazás pedig önmagában nem más, mint ezeknek a nemzeti szuverenitásvédő törekvéseknek a szimbolikus kifejezője, és még több annál: a globális erők által irányított szép új világ koncepciójának tagadása, egyben a nemzetállami lét védelme.

2. A második a demokrácia kérdése.
Nemcsak a népszavazás témája, hanem maga a népszavazás mint döntéshozatali forma is szimbolikus jelentőségű a mai Európában.
A globális uralom elkötelezett hívei, valamint a hozzájuk csapódó, fizetett és/vagy hasznos idióták elszörnyedve állnak a magyar népszavazás ténye előtt; az utóbbi időszakban már több nyugat-európai politikus, többek között éppen az elég sok sebből vérző Juncker bizottsági elnök is állást foglalt a népszavazás intézménye ellen, abból kiindulva, hogy ez nem alkalmas a nagy kérdések megválaszolására, arra csak a globális elit képes.

Észre kell vennünk azonban, hogy a globális uralom filozófiája mögött megbújva a demokratikus döntéshozatal lopakodó megszüntetése zajlik. Még pontosabban: a nemzetállami szinten működő demokráciák háttérbe szorításáról van szó, hogy mindez átadja a helyét egyfajta koncentrált európai döntéshozatalnak, amelyet azután persze megpróbálnak szintén demokratikusnak becézni, holott a nemzetállamok demokratikus döntéshozatala – mint természetes alapok – nélkül az egész fából vaskarika.

Az európai és a globális elit a közvetlen demokrácia legfontosabb intézményét, a népszavazást, illetve a nép igényeire, vágyaira, elképzeléseire való bármiféle hivatkozást nemes egyszerűséggel elnevezte populizmusnak, s mint ilyet, igyekszik besározni, démonokat csinálni olyan politikusokból, mint Beppe Grillo, Donald Trump, Hans-Georg Strache, Lech Kaczinski és természetesen Orbán Viktor. A demokrácia tehát – számukra – populizmus. Ebben az elképzelésben a demokrácia helyére a dolgok globális menedzselése lép be mint egyfajta új, 21. századi működésmód, amely a globális körök demokratikus politika feletti ellenőrzését, a demokratikus politika zárójelbe tételét hozná magával.

Nos, ezért is szimbolikus a magyar népszavazás: a migránsválság kapcsán a demokrácia egyik legnemesebb intézményével próbálja megvédeni a modernkori demokráciát a globális uralommal szemben itt és most, a 21. század elején.

3. Végül a harmadik kérdés a mindennapi életünk, a mindennapi létezésünk kérdése.
A kötelező kvóta ugyanis szintén túlmutat önmagán, azt a kérdést veti fel, hogy vajon milyen életkeretek között szeretnénk élni a 21. században? Másképpen: vajon a 21. századi migráció, népvándorlás óhatatlanul el kell hogy vezessen a népek, fajok, etnikumok és kultúrák keveredéséhez, mindennapi együttéléséhez?

Mondani sem kell, hogy a globális uralom hívei ez utóbbiban hisznek. Meggyőződésük, hogy nem maradhat meg a kultúrák, vallások és civilizációk elkülönülése, a nemzetek izolációja, mert abból nem lesznek közös megoldások a gazdasági, kereskedelmi, pénzügyi és szociális válságokra. Nemrég például Schäuble pénzügyminiszter vagy Timmermanns bizottsági alelnök már világosan jelezte, hogy az egész világon ki kell alakulnia egy globális csúcskultúrának, amelyhez fokozatosan mindenki alkalmazkodik, és amelybe beleszokva egyre kevésbé lesz probléma az emberek számára, hogy a légiessé tett országhatárok között egészen eltérő színű, vallású és kultúrájú emberek éljenek egymás mellett. Mondjuk például a McDonald’sban étkezve, Coca-Colát szürcsölgetve és amerikai thrillereket nézve esténként, a szent multikulti nevében. Merkel nemrég elszólta magát: az lehetetlen – így: lehetetlen! –, hogy egy ország ne fogadjon be muszlim menekülteket.

A napokban pedig arról értesülhettünk, hogy Svédországban a kormány támogatásával olyan reklámfilmet mutattak be – nevezzük társadalmi hirdetésnek –, amely arról értekezik, hogy Svédországban nincs visszaút a régi világba, mindenkinek meg kell változnia; a fajok, etnikumok, vallások és kultúrák keveredése elkerülhetetlen és visszafordíthatatlan. Hittük volna akár csak öt éve is, hogy a szép új világ tényleg eljön és bekopogtat egyszer Európába? Legalábbis: Nyugat-Európába?

Nos, a magyar kormány, a visegrádi országok, Közép-Európa – tán Ausztriával kiegészülve – abból indul ki, hogy nem ezért a szép új világért akartuk a szabadságot és a szuverenitást. Európa ezen fele abból az akár még liberálisnak is nevezhető gondolatból indul ki, hogy Európán belül a nemzeti eltérések, sajátosságok, a nemzeti egyediség megőrzése és védelme az, ami gazdagítja és széppé, tehetségessé és hatékonnyá teszi Európát. A nem európai kultúrákkal, vallásokkal és fajokkal való keveredés viszont lefelé nivellál, elszürkít. Kényszeredetten alkalmazott, az együttléthez szükséges legkisebb közös nevezők alkalmazása a mindennapokban primitívvé és semmilyenné, másfelől engedelmes fogyasztóautomatákká teszi az embereket Svédországban ugyanúgy, mint Németországban vagy Magyarországon. És ez egy nagyon jóindulatú forgatókönyv: sokkal valószínűbb, hogy a globális csúcskultúra erőltetése polgárháborúkhoz és véres összecsapásokhoz, egymás megsemmisítéséhez vezet, nemcsak Európában, máshol is.

Ezért is szimbolikus a magyar népszavazás: minden magyar embert érint, és rajtunk keresztül több millió európait. Minden magyar embernek alapvető felelőssége tehát, hogy elmenjen október 2-án szavazni, mert a mindennapi életének védelméről van szó, annak az életnek a védelméről, amelyben élni tud, akar és szeret. Nemet kell mondani tehát a nemzeti szuverenitás aláásására, nemet kell mondani a demokrácia lopakodó háttérbe szorítására és megszüntetésére, és nemet kell mondani a globális csúcskultúrára, a multikulturalizmusra.

Ez a három nem most, október 2-án egyetlen nemben egyesül.

Fricz Tamás

A szerző politológus


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »