Magyar katonai sikertörténet

Magyar katonai sikertörténet

Rendkívül szép kivitelű és hatalmas ismeretanyagot hordozó kötetnek örülhetnek a hajózás, ezen belül az egykori osztrák–magyar dunai hajóhad históriája iránt érdeklődők. Katonai múltunk nem kellően megbecsült sikertörténete tárul fel a számos hiánypótló ismeretet felvonultató munkából.

A Monarchia mára szinte teljesen elfeledett haditengerészete és folyami erői katonai múltunk egyik sikertörténetét írták annak idején. Egykori flottánk ellenfelei elismerésétől is övezve mindig teljesítette feladatát, soha nem volt arra példa, hogy osztrák–magyar hadihajó megadja magát. Bár magyarok jelentős számban szolgáltak a Monarchia tengeri egységein is, hozzánk mindig a dunai flottilla állt közelebb. Nem véletlen, hogy amikor a világháború végén az uralkodó szétosztotta az utódállamok között a haditengerészet hajóit, a flottilla Magyarországnak jutott. A győztesek önkénye miatt ugyan csak egy részét tudtuk ténylegesen birtokba venni, de a megmaradt hajók és legénységük a két háború közötti időben is tisztességgel teljesítették feladatukat.

Margitay-Becht András könyve ennek a folyami erőnek a kezdetektől az első világháború végéig terjedő történetét tárgyalja tiszteletet parancsolóan igényes formában és részletességgel. A történeti fejezetek mellett bőséges életrajzokat olvashatunk benne hajózásunk meghatározó személyiségeiről, megismerkedhetünk a haditengerészet szervezetével, legénységének mindennapjaival, ellátásával, a haditengerészet rendfokozataival, alá- és fölérendeltségi rendszerével, mindazzal, ami meghatározta tagjainak életét. Mindezt korabeli visszaemlékezések közlése hozza számunkra kézzelfogható közelségbe. Nyugodt lélekkel nevezhetjük akár enciklopédiának is a kötetet, mert benne megtalálható mindaz, aminek ismeretében teljes képet alkothatunk hadihajózásunknak a múltba vesző kezdetétől az első világháborús összeomlásig terjedő időszakáról.

Bár a szerző foglalkozását tekintve orvos és nem hivatásos tengerész, a témában igencsak jártas. Ezen túlmenően elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy ma Magyarország birtokolja Európa legrégebbi úszóképes folyami hadihajóját, amelynek története könyvében összefonódik a dunai flottilla históriájával. 2014 óta egy sokak számára szokatlan külsejű hajó horgonyoz Budapesten, a Duna Parlament előtti partszakaszán. Az 1871-ben vízre bocsátott Leitha (magyarul Lajta) monitort tisztelhetjük benne, amely testvérhajójával, a Marossal együtt forradalmi újdonságnak számított a maga korában. Alig tíz esztendővel az első forgó lövegtoronnyal ellátott, kizárólag gőzzel hajtott, páncélozott s így a korabeli tüzérség számára sebezhetetlen hadihajó, a Monitor Egyesült Államokban történt vízre bocsátása és bevetése után folyami használatra az Osztrák–Magyar Monarchia építette meg Európában az első hasonló hadihajókat. Ez a típus a mintául szolgáló amerikai előd után a monitor nevet kapta. Világszerte megmaradt példányait ma egy kézen meg lehet számolni.

Az egykor a Monarchia területén épült hadihajók közül helyreállítva már csak a Leitha maradt meg, hogy Budapesten emlékeztessen hadihajós múltunkra. Több mint 140 éves életkorával ma ő Európa legrégebbi, több hadjáratban, köztük az első világháborúban is vitézkedett úszóképes folyami hadihajója. Ettől függetlenül hajszálon múlt, hogy egyáltalán még létezik, s ez nagy valószínűséggel a szerencse mellett csupán néhány elszánt, hajózástörténet iránt elkötelezett embernek köszönhető. Az első világháború után az antant követelésére leszerelt Leithát ugyanis eladták, évtizedekig polgári célra, kavicsrakó elevátorhajóként használták, míg végül teljesen eltűnt szem elől. Nagy esélye volt arra, hogy a többi méltatlan sorsra jutott dunai hajó után szintén kohóban végzi. Csupán az 1970-es évek végén ismerte fel Csonkaréti Károly hajózástörténész, jogász, egykori folyamőr a folyamkotró vállalatnál az akkor FK–201-es néven számontartott romos hajótestben az egykori Leithát. Az ő híradására figyelt fel e kötet szerzője, hogy a kettejük által elindított mozgalom egy csomó embert mozgósítva húszévi, nemegyszer reménytelennek tűnő küzdelem után oda vezessen, hogy ma a Leitha/Lajta monitor helyreállítva, fegyverzetét visszakapva hadtörténetünk jeles emlékeként nemzeti kinccsé lehessen. Ahogyan Angliában Nelson Victoryja ma a brit flotta tiszteletbeli zászlóshajója, a Lajta ugyanezt a szerepet tölti be az MH 1. honvéd tűzszerész- és hadihajóezredénél.

E nagy munkának a summázatával is megismerkedhetünk Margitay-Becht András könyvében. A tartalmi ismertető után néhány szó a kötet külleméről. A nagy alakú, bő négyszáz oldalas munka imponáló mennyiségű, több mint hatszáz kiváló minőségű, nemegyszer másutt hozzáférhetetlen korabeli fekete-fehér és újabb keletű színes fotóval, számtalan térképpel, tervrajzzal teszi élvezetesebbé e vaskos kötet lapozgatását. Ezenfelül bőséges adatmennyiséggel is szolgál azok számára az egykori Császári és Királyi Haditengerészetről, akik esetleg gyakran forgatott kézikönyvként is kívánják a kötetet használni. Miután a hajózás nemzetközi tevékenység, így nem csak a hazai olvasónak lehet fontos e mű. A kötet végén található név- és tárgymutató mellett ezért egy rövid angol összefoglaló is zárja a könyvet.

Végezetül pár szavas magyarázat kívánkozik ide arról, hogy miért viseli a könyv a Tank a Dunán! címet. A magyarázat roppant egyszerű. Napjaink legfélelmetesebb szárazföldi harci eszközei, a harckocsik, köznapi elnevezéssel tankok erejét többek között a forgatható páncéltornyukban lévő, minden irányba akadálytalanul tüzelő lövegek adják. Ezt a megoldást pedig az első monitoroktól, többek között a Lajtától kölcsönözték e páncélos szörnyek tervezői.

(Margitay-Becht András: Tank a Dunán! – Az osztrák–magyar dunai hajóhad és a „Lajta Monitor Múzeumhajó” története. Éghajlat Könyvkiadó, Budapest, 2016. Ára: 9980 forint.)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 13.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »