Magyar irányító lehet a Barca titkos fegyvere

Magyar irányító lehet a Barca titkos fegyvere

Úgy tűnik, idén irányítóként számít majd Hanga Ádámra az FC Barcelona Lassa világbajnok edzője. A szerb Szvetiszlav Pesics az előző szezon végén kényszerből vetette be ezen a poszton Hangát, aki – mint azt a játékos DIGI Sport Eurostep kosárlabda magazinjának elmondta – olyan jól játszott, hogy az idei edzéseken szinte már csak irányítóként készül.

“Tavaly sok problémánk volt ezen a poszton, sőt az irányítónk le is sérült a playoffra, akkor kényszerből elkezdtem itt játszani a rájátszásban, és ezek szerint megtetszett a játékom Pesics mesternek. Ez a döntés teljesen tudatos a részéről, és edzésen is nagyon sokat játszom az 1-es poszton, sőt szinte csak itt játszottam eddig, hármas poszton (bedobó) kicsit kevesebbet” – nyilatkozta Hanga Ádám a DIGI Sport Eurostep magazinjában.

“Ez egy nagyon nehéz poszt, főleg, hogy nem vagyok topformában, és a Pesics-féle védekezésben egész pályán kitámadunk, ez pedig fizikálisan egyelőre nehéz nekem. Én örülök ennek a váltásnak, mert többet van a kezemben a labda, de ott próbálok segíteni a csapatnak, ahol az edző megkívánja” – fogalmazott a magyar klasszis, akinek az edzésmunkáját is befolyásolja a változás.

“Nagyon sokat kell gondolkodnom a csapatban, hogy milyen pillanatokban, milyen játékokat fogok hívni, hogy kikre hívom, kik azok, akiknek aznap épp jól megy a játék. Sok esetben erősebb és magasabb vagyok, mint az ellenfél irányítója, ezért ez a poszt más felkészülést igényel minden mérkőzésre. Mindemellett az összes játékot tudnom kell az 1-estől a 4-es posztig, néha meg is vagyok zavarodva, de idővel, ahogyan egyre jobb formába kerülök és egyre több önbizalmam lesz, mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb lesz” – mondta Hanga, aki nemrég épült fel porcműtétjéből, és három mérkőzésen már játszott is.

“A százszázalékos állapot még messze van, de most nagyon jól érzem a térdemet. Bár a Badalona ellen 22 percet játszottam, utána azért kevesebbet, próbáljuk fokozatosan terhelni a térdemet. Továbbra is extra munkát végzek, hogy fizikálisan és mentálisan is kész legyek arra, hogy újra 30 perces játékos legyek” – tette hozzá a legjobb magyar kosárlabdázó.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »