Magyar diadal Bahrein ellen (Kézilabda)

Magyar diadal Bahrein ellen (Kézilabda)

A csütörtökön kezdődő Európa-bajnokságra készülő magyar férfi kézilabda-válogatott 36–30-ra legyőzte Bahrein csapatát a Szigetszentmiklóson rendezett szombati edzőmérkőzésen. A B-csoportban a Gulyás István szövetségi kapitány irányította együttes csütörtökön 21.30-tól Hollandia, vasárnap 19 órától Portugália, majd január 18-án, kedden 19 órától Izland ellen játszik a budapesti MVM Dome-ban.

Eleinte mindkét kapu előtt pontosabbak voltak a vendégek, így elléptek (7–4). Mikler Roland védéseire alapozva a 17. percben sikerült egyenlítenie, majd fordítania az egyre hatékonyabban védekező magyar csapatnak (12–11). Ezt követően többet cserélt Gulyás István szövetségi kapitány, ezért némileg bizonytalanná vált a játék, Bahrein visszavette a vezetést, és meg is tartotta a félidő végéig (18–19).

Hírdetés

A szünet után újabb cserékre került sor hazai oldalon, ezek viszont nagyszerűen sikerültek, hiszen a magyar válogatott négygólos sorozattal kezdett, ezért a közel-keleti gárda időt kért (22–19). A folytatás is hasonlóan jól sikerült, a 43. percben már 27–22 volt az állás. Mikler Roland helyett ekkor Székely Márton állt a kapuba, és bravúrokkal mutatkozott be. A mezőnyben is újabb változtatások történtek, de emiatt nem tört meg a lendület, a magyarok nagy kedvvel, lendületesen kézilabdáztak.

A szakmai stáb egyszer sem kért időt, a játékosoknak minden hullámvölgyből maguktól kellett kilábalniuk, és ez minden alkalommal sikerült nekik, bár sok megingásuk nem volt, pláne a második félidőben. A két csapat negyedik egymás elleni mérkőzésén a magyarok negyedszer győztek.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »