Magyar csapat nyerte meg a világ legrangosabb szakácsversenyét

Magyar csapat nyerte meg a világ legrangosabb szakácsversenyét

A Magyarországot képviselő Széll Tamás és csapata nyerte meg a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d’Or budapesti kontinensdöntőjét, a második helyezett Norvégia, a harmadik pedig Svédország lett. 

szakszell_bVomberg Frigyes, Széll Tamás, Szulló Szabina és Szabó Kevin, a győztes magyar csapat tagjai (fotó: MTI)

„Leírhatatlan érzés” – fogalmazott a díjátadó után Széll Tamás, hangsúlyozva, hogy négy és fél hónap szinte pihenés nélküli munka áll mögöttük. A friss kontinensbajnok elmondása szerint ha a hal- és a húsétel is erős tud lenni, az általában pozitív jel.

Széll Tamás a verseny történetének első magyar séfjeként vett részt a Bocuse d’Or világdöntőjében 2013-ban. Visszatekintve elmondta, ha az ember egyszer megtapasztalja, milyen a lyoni világdöntő, az utána óriási lökést ad. A népes magyar szurkolótáborra kitérve a séf elárulta, biztos volt abban, hogy elképesztő érdeklődés lesz, és szerencsére igazolódott is ez a várakozás.

Széll Tamás az MTI kérdésére elmondta: egyelőre nehéz megjósolni, hogy milyen esélyekkel indul a Bocuse d’Or 2017. januári lyoni világdöntőjében, de a nagy ellenfelek várhatóan a skandinávok lesznek. Mint elárulta, csapatával két hónap pihenés után, augusztus végén kezdik a felkészülést a világdöntőre, „addig muszáj egy kicsit feltöltődni”. Reményeik szerint addigra megérkezik a 2017-es világdöntő pályázati dokumentációja és a hús téma, majd télre a hal téma.

Az első helyezettnek járó díjat Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Olivier Ginon, a rendezvényt szervező GL Events elnöke részvételével adták át. A győztes országot végül Jérome Bocuse, a versenyt alapító Paul Bocuse fia jelentette be. A Széll Tamás séf, Szabó Kevin commis, Vomberg Frigyes coach és Szulló Szabina csapatkapitány alkotta magyar csapat mögött második helyen végzett Christopher William Davidsen séf norvég csapata, és harmadik lett az Alexander Sjögren séf vezette svéd csapat.

A 2017. január 24-25-i, huszonnégy csapatos világdöntőbe a három dobogós helyezést elért csapaton kívül Franciaország, Izland, Finnország, Hollandia, Svájc, Belgium, Dánia és Észtország csapata jutott be Európából.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »