Magnus Nyman: A vesztesek története

Magnus Nyman: A vesztesek története

Magnus Nyman a hetvenes-nyolcvanas években evangélikus lelkipásztorként szolgált a református hátterű svéd egyházban. Valójában soha nem volt meggyőződéses evangélikus, de arról álmodott, hogy az egyház Svédországban újra egyesül a katolikus egyházzal. Idővel azonban belátta, hogy ez irreális.

Nyman 1980-ban kérvényezte a szolgálat alóli felmentését, a következő években pedig feleségével együtt egyre többet olvastak és beszélgettek a katolikus hitről. 1983 nyarán Fatimában tett látogatásuk során ráébredtek, hogy a „Miasszonyunk képes megnyitni a szemeket”. Igent mondtak a hit teljességére, „és láthatóan egyesültek a Katolikus Egyházzal”. Ezt követően Nyman a feleségével és négy gyermekével együtt katolikusként folytatta életét. Időközben az eszme- és tudománytörténet professzora lett. II. János Pál pápa Joseph Ratzinger bíboros jóváhagyásával 2000-ben hozzájárult a diszpenzációhoz, és házas volta ellenére engedélyezte Magnus Nyman pappá szentelését.

A vesztesek története először 1997-ben jelent meg svédül, kitüntették a Svéd Akadémia díjával. Svédországban háromszor adták ki eddig, most pedig magyarul is megjelent, Merkl Hilda fordításában. A tudós szerző korabeli forrásokra és azóta megjelent kiadványokra bőségesen támaszkodó, szintézisre törekvő monográfiájában azt mutatja be, hogyan alakult a katolikus élet Svédországban és Finnországban a 16–17. században, a Gustav Vasa királytól Krisztina királynőig terjedő, több mint százéves időszakban.

A könyv három részből áll. Az első rész kronologikus felépítésű, és azokat a 16. századi folyamatokat vizsgálja, amelyek a katolikus hit marginalizálódásához és láthatatlanná válásához vezettek Svédországban. A második rész tematikusan szerkesztett, néhány fontos kérdésre (a propaganda nyelve, babonák, katolikus hangok, kármelita válasz Gustav Vasa királynak, katolikus katekizmusok svéd nyelven) összpontosít, amelyek akkoriban komoly jelentőséggel bírtak, és rávilágíthatnak a kor mentalitására. A harmadik rész pedig életrajzi vonatkozású, kimagasló, a hitüket nyíltan vállaló 17. századi katolikus személyek életútját mutatja be.

Magnus Nyman a korabeli források és a modernkori kutatások alapján megállapítja: ma már általánosan elfogadott vélemény, hogy a késő középkori egyház nem volt „omladozó ház”, ahogyan korábban sokan feltételezték. Könyvével a szerző azt kívánja feltárni, hogy a reformáció nem vallási igényből fakadt, hanem elsősorban gazdasági okok miatt szilárdult meg Svédországban. Felülről irányított reformáció volt, sok kényszerintézkedéssel, hiányzott mögüle a széles társadalmi elfogadottság. Az elégedetlenség többek között a király, Gustav Vasa (1523–1560) elleni öt lázadásban is megmutatkozott. Már az első időszakban (1539 őszétől) egy Rómától független államegyház volt a cél. A lutheranizmus soha nem nyert volna teret, ha a változásokat nem fokozatosan és lopakodóan vezették volna be, és ha a reformáció követői közben nem építettek volna a régi szokásokra. A protestáns tanok komoly ellenérzést váltottak ki a falvakban, az ezeket hirdető propaganda gyakran vezetett tiltakozáshoz a nép körében. Az új tanítás csak a 17. században hatolt be a népesség tudatába, és akkor is elsősorban a fiatal nemzetállam önállóságának biztosítása céljából.

Hírdetés

Külön fejezetet szentel a szerző a kolostoroknak. Ez alapján egyértelmű, hogy nem beszélhetünk a kolostorok általános összeomlásáról a 16. század elején, mert a szerzetesrendek jelentős vallási és kulturális szerepet játszottak, még akkor is, amikor a hatalom nélkülözésre kényszerítette őket. A szerzetesek szolgálatát a svéd nép nagyra értékelte. Szinte hihetetlen, de tény, hogy a kolostorokra vonatkozó tiltások egészen 1952-ig érvényben voltak, amikor a vallásról szóló új törvényt elfogadták. A tanárképző főiskolák pedig hosszú ideig nem vettek fel katolikus hallgatót. Még ennél is elképesztőbb, hogy 1860-tól a svédek nem lehettek katolikusok.

A könyv írójának véleménye, hogy az észak-európai katolicizmus eltűnése komoly következményekkel járt nemcsak az északi protestáns egyházak számára, hanem a katolikus egyház szempontjából is. A katolicitás lényegéhez tartozik ugyanis, hogy minden néptől és kultúrától befogadjon élményeket, tapasztalatokat. E tekintetben ez a 16. századi egyházszakadás az egyház egyetemességének csorbulását eredményezte. Magnus Nyman idézi Szent II. János Pált, aki többször beszélt arról, hogy az ortodox és a katolikus egyházak elszakadása vezetett oda, hogy az egyház már nem két tüdővel lélegzik. A könyv írója szerint hasonló a helyzet a latin kereszténység, a reformáció és ellenreformáció esetében is.

Magnus Nyman ugyanakkor figyelmeztet: a könyvben ábrázolt katolikus személyek, vállalva az üldöztetést, akár életük kockáztatását is, hozzájárultak a „vesztesek történetének” létrejöttéhez. A „vesztesek” különleges módon biztathatják az ismét megerősödő katolikus egyházat, amely a bevándorlás miatt jelentős mértékben növekedett, és jelenleg regisztrált tagjainak létszámát tekintve a szerző megfogalmazása szerint a legnagyobb „szabadegyház” Svédországban. 2016-ból származó hivatalos adatok szerint a svéd katolikusok száma a tízmilliós államban 115 ezer, de a bevándorlásnak köszönhetően ennek a duplája is lehet. Már saját bíborosuk is van, a stockholmi püspök, Anders Arborelius OCD személyében. A könyv írójának végső összegzése, hogy a modern és jelenleg rendkívül sokszínű katolicizmusnak van létjogosultsága Svédországban, és egyáltalán nem elhanyagolható részét képezi az ország kulturális, vallási identitásának.

Magnus Nyman: A vesztesek története
Kairosz Kiadó, 2019

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »