Magánkórházba terelnék a fizetős szolgáltatásokat

Magánkórházba terelnék a fizetős szolgáltatásokat

A fizetős egészségügyi szolgáltatásoknak a magánkórházakban van a helyük. Az pedig nem fenntartható, hogy állami finanszírozású intézményekben, állami pénzből vásárolt eszközökkel és állami alkalmazásban álló dolgozókkal tartsanak fenn magánpraxisokat

– válaszolta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Világgazdaságnak arra a kérdésére, hogy valóban megszüntetik-e az államilag finanszírozott kórházakban a fizetős szolgáltatásokat.

A Népszava írta meg először, hogy egy birtokába került törvénymódosítás szerint minden költségtérítéses szolgáltatást megszüntetne az egészségügyi kormányzat az államilag finanszírozott intézményekben. A lap szerint ez a kórházak bevételeinek 5-10 százalékát jelentheti.

A kormány álláspontja 2010 óta teljesen világos: az egészségügy nem üzlet. Ellenezzük a fizetős egészségügyi ellátás beemelését a közegészségügybe

Hírdetés

– írta az Emmi a lapunknak küldött válaszban.

A nyilvánosságra került módosítás szerint „a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató közfinanszírozással lekötött kapacitásai terhére nem nyújthat nem közfinanszírozott ellátást” – írja blogjában Kincses Gyula volt egészségügyi államtitkár.

Szerinte ez a módosítás véglegesíti az egészségügy kettészakadását gazdag és szegény egészségügyre, ha az állami egészségügy nem nyújthat legálisan többletpénzért többletszolgáltatást.

Kincses Gyula ebből arra következtet, hogy a javaslat a magánegészségügybe tereli a betegeket, míg az állami részben tovább élezi a finanszírozási és munkaerő-megtartási feltételeket.

„Mi nem többszintű, hanem egységes állami ellátási rendszerben gondolkodunk, amelyben a köze­gészségügyön belül mindenkinek díjmentesen biztosított minden típusú ellátás. Ezért a kormány nem szűkíteni, hanem bővíteni akarja az ingyenesen elérhető egészségügyi ellátások körét” – írta az Emmi. Mint hozzáteszi, az egészségügyre fordított minden egyes forintot a közegészségügy és a betegellátás színvonalának emelésére fordítják majd.

A teljes cikk a Világgazdaság szerdai számában olvasható


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »