Magajándékozták Markó Bélát a kongresszuson; õ is hozott egy rozsdás csavart az RMDSZ-nek

Magajándékozták Markó Bélát a kongresszuson; õ is hozott egy rozsdás csavart az RMDSZ-nek

A napokban 70 éves születésnapját ünneplő volt RMDSZ-elnök, Markó Béla köszöntésével kezdődött a kongresszusi ülés, Részegh Botond csíkszeredai képzőművész munkájával ajándékozta meg Kelemen Hunor a szervezet volt elnökét. Az ajándék nem maradt viszonzatlanul, Markó is készült ajándékkal, igaz, hogy csak jelképes figyelmesség volt: egy rozsdás csavart hozott ajándékba.

Hírdetés

Az oxidált vasdarab az aradi Szabadság-szoborból származik, amelyet a szövetség volt elnöke a műemlék visszaállítása után kapott maga is ajándékba. Azóta is szűk etnikai célként jellemezték az RMDSZ-t kritizáló hangok ezt a mozzanatot, mondta Markó Béla, aki a történet és a szimbolikus ajándék kapcsán azt hangsúlyozta, hogy a régi csavarokat azért távolították el a restaurátorok, mert már nem tartották meg az egykor szétdarabolt Szabadság-szobrot, új csavarokra volt szükség. „Úgy ahogy a Trianon utáni magyarság számára is új kapcsokat kellett kialakítani” – csatolt vissza a mába a politikus. De Európának is új kötésekre volna szüksége, mert az Unió nélkül elképzelhetetlen a jövő. Mi több, hangsúlyozta Markó, a demokratikus keretek is lazulóban vannak, azoknak is föltétlenül új csavarok kellenek.

Markó Béla felidézte, hogy Magyarországon és Romániában is baloldali kormány volt akkor, amikor a Szabadság-szobor visszakerült az őt megillető helyre. Mindez azt jelenti, nyomatékosította az elnök, hogy a megfelelő kötelékek, összekapcsolási lehetőségek megtalálásával sikerül megvalósítani a kitűzött célokat is.

Az RMDSZ volt elnöke szerint, bár volna kritizálni való az eddigi kormányzati szereplés kapcsán, most a legfontosabb azt kiemelni, hogy „kívülről nézve” úgy tűnik, a szövetség jól értelmezte a kormányzásban betöltött szerepét.


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »