Maffiózóknál volt két lopott Van Gogh-festmény

Két nagy értékű lopott Van Gogh-festményt találtak meg az olasz hatóságok egy maffiaellenes rajtaütésen.

A festőállványra tett alkotásokat sajtótájékoztatón mutatták be pénteken Nápolyban. Axel Rüger, az amszterdami Van Gogh Múzeum igazgatója elmondta, hogy olasz nyomozók keresték meg a héten. Azt kérték, küldjön szakértőt, hogy megvizsgálja a festményeket. A szakértők megállapították, hogy a két mű eredeti.

„Szükségtelen is mondani, nagy nap a mai, 14 évet vártunk rá. Reméljük, a képek mielőbb visszatérnek oda, ahová valók” – hangoztatta az igazgató a Sky TG24 olasz csatornán.

2002-ben lopták el őket

A Van Gogh viszonylag korai korszakából származó képeket 2002-ben lopták el az amszterdami múzeumból több más műalkotással együtt.

A festmények egyike, az 1882-ben készült Zeegezicht bij Scheveningen egy tengeri tájképet ábrázol Scheveningennél, a másikon, a Hervormde Kerk te Nuenen című, 1884-ben készült kis méretű képen Van Gogh szülővárosának, Nuenennek a református temploma látható. A festő, akinek apja a közösség lelkésze volt, szüleinek ajándékozta a festményt.

A tolvajok annak idején éjszaka hatoltak be a múzeumba, és a fő kiállító teremből vitték el a két festményt, ahol egyébként Van Gogh-művek tucatjai láthatók.

A Camorra drogrészlegénél voltak

Az olasz rendőrség pénteki bejelentése szerint a nápolyi maffia, a Camorra egyik nemzetközi kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó klánjától foglalták le a képeket.

A 14 éve eltűnt festményeket egy Nápoly környéki raktárban, Castellammare di Stabiában találták meg. A lopással gyanúsított banda több tagját már egy éve letartóztatták, az ellopott műkincsek azonban mindeddig nem kerültek elő.

Az amszterdami múzeum kurátora szerint a keretükből kivágott festmények csak kevéssé rongálódtak meg, alapvetően jó állapotban vannak. A tengeri tájkép bal alsó sarkából mintegy 5-ször 2 centiméteres felületen levált a festék, a másik vászonnak szélén fedezhetők fel kisebb sérülések. Nem tudni, hogy az elmúlt 14 évben hol tárolták a festményeket.

A hatóságok megemlítették a sajtótájékoztatón, hogy a képek hazajuttatására még várni kell, mert annak a nyomozásnak képezik részét, amellyel azt szeretnék megállapítani, a Camorra áll-e a műkincsrablás mögött, vagy ők később kerültek képbe.

Kokain és Van Gogh

Giovanni Salerno pénzügyi nyomozó elmondta, hogy a bűnszervezet kokainkereskedelmi ügyletei után kutatói kollégái értesültek arról, hogy a festmények a Camorra birtokában lehetnek.

Kitért arra is, hogy amikor közismert műkincset lopnak el, általában olyan tolvajra gyanakodnak, akit magángyűjtő bízott meg, hiszen a legális műkincspiacon lehetetlen eladni őket.

Salerno hozzátette, hogy a kábítószer-kereskedelemből származó „óriási profit” birtokában a Camorra új befektetési lehetőségeket keres, ilyen lehet a lopott műkincs is.

Az ember, akit a rajtaütéskor a raktárban találtak, egy szót sem szólt arról, hogyan kerültek oda a festmények.

Volt azért ott más is

A rendőrök a festményeken kívül mintegy 22 millió euró (6,8 milliárd forint) értékben foglaltak le földeket, villákat és lakásokat, sőt egy kisrepülőgépet is, amelyek Giovanni Colangelo és Filippo Beatrice ügyészek közleménye szerint két Camorra-vezérhez, Mario Cerronéhoz és Raffaele Imperialéhoz köthetők. Imperiale az Amato-Paganá-klánhoz áll közel, jelenleg külföldön, talán Dubajban tartózkodik, ahol építési vállalkozást működtet.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »