Maffiózók befolyásával épül a polgári Magyarország? – kérdezi a Jobbik

Egyre több a kapocs a Vizoviczki-birodalom és a Fidesz–KDNP között, ameddig ezekre nem kapunk magyarázatot addig kijelenthetjük, hogy Magyarországot egy maffiakormány irányítja.

Néhány napja kiderült, Vizoviczki László több úgynevezett „megabulit” tartott, ezeknek az eseményeknek a fővédnökségét elvállalta többek között Ágh Péter, a Fidelitas elnöke, illletve Bús Balázs, Óbuda fideszes polgármestere is. A napokban kiderült az is, hogy Vizoviczki László érdekeltségébe tartozó Clubinfo.hu is támogatta az Emmi Fellélegezhetünk elnevezésű kampányát. Kiderült az is, hogy a kampány lebonyolítója a Plan B Media volt, a cég társadalmi kapcsolatokért felelős vezetője Woth Márton, aki Gulyás Gergellyel és Loppert Dániellel megalapította a Fidesz ifjúsági tagozatát.

Woth egészen biztosan személyesen is ismerte az alvilág urát, üzleti kapcsolatban állt a diszkócsászárral. Ezt bizonyítja az a telefonlehallgatási jegyzőkönyv is, amely szerint Woth azt mondta Vizoviczkinak, hogy beszélt „azzal, akivel kellett”, a titokzatos, meg nem nevezett illető számára „elfogadhatóak a feltételek”, megnézik azt, hogy mire van jogköre, és ennek tekintetében milyen fegyvernemet kell kiválasztani. Érdekesség, hogy ez a 2012-es beszélgetés pár nappal azelőtt történt, hogy Vizoviczki és Kubatov találkozott. Woth azonban sajtómegkeresésre reagálva azt állította, hogy a találkozót nem ő szervezte meg.

Továbbra is várjuk a Fidesz magyarázatait! Ki ez a titokzatos illető, akinek jogkörei vannak, milyen bizalmas értesüléseket osztott meg egy alvilági kulcsszereplővel, milyen mutyi áll a háttérben? Orbán Viktor megkérdezte-e a pártigazgatóját, hogy milyen kapcsolatban állt Vizoviczki Lászlóval? Orbán emberei segítették-e valamiben Vizoviczkit és kaptak-e ezért valamit cserébe tőle? Hol van Vizoviczki Kubatovnak írt levele, miért hiányzik ebből a levélből több oldal? A nyomozóhatóság miért nem foglalkozik érdemben ezekkel az ügyekkel? Maffiózók befolyásával épül a polgári Magyarország? – teszi fel a kérdést Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »