A 102. Magyar Örökség díjátadó ünnepség hagyományos helyszínén, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében a szokások szerint ezúttal is hét kitüntetés átadására került sor. Ezzel hétszáztizennégyre növekedhetett a magyar szellem láthatatlan múzeumának szánt, de valóságos aranykönyvbe bejegyzett nevek és teljesítmények száma.
Mennyi értékünk van! – örülhetünk minden alkalomkor a Himnusszal kezdődő és a Szózat eléneklésével végződő ünnepségek után. Bár az értékek világszerte mutatkozó válságáról szólt beköszöntőjében Klinghammer István térképész professzor, a bírálóbizottság elnöke, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az európai kultúra mindig az értékek tiszteletén alapult, erre nevelni a család, az iskola és az egyházak kötelessége, az értékek teremtésére pedig a tudomány és a művészet hivatott.
az általa egykor készített filmek részleteiből és egy archív interjúból. A magas kort megért tudósról hajdani tanítványa: Andrásfalvy Bertalan írt méltatást, amit Gazda István tudománytörténész olvasott fel. Keszi Kovács László már fiatalon, a háború előtt kiterjedt kutatómunkát végzett, és finn példára megteremtette itthon a néprajzi filmezést. 1940-ben Teleki Pál az Erdélyi Tudományos Intézet néprajzi részlegének vezetőjévé és a kolozsvári egyetem tanárává nevezte ki. Bár itthon az 1950-es években katedrán nem adhatott elő, az egyetem néprajzi intézetében végezhette tudományos munkáját és szerkesztette az Ethnográphia folyóiratot. Több tanulmánya ma is alapmű. Ha meggondoljuk, hogy 2012-ben 105 éves korában hunyt el, talán lett volna alkalom, hogy még életében ítéljék meg számára a Magyar Örökség díjat.
Éppen húsz évvel ezelőtt egy fiatal lelkész: Pálfi József javaslatára hozta létre az alapítványt a Nagyvárad-réti Református Egyházközség, hogy egy magyar nyelvet és hagyományokat átadó zeneóvodát létesítsen. Az óvoda mellett gyermek-, majd ifjúsági táncház, később tánccsoportok, ének- és zenekar, férfikórus, asszonykórus, sőt: Csillagocska Pedagóguskórus is alakult: vagyis egy kis óvodából egy egész intézményrendszer, amelynek „bibliai lámpása” messze világít sok kiváló ember munkája eredményeként. Valamennyiük nevében vette át a Magyar Örökség díjat a kezdeményező dr. Pálfi József, ma már a Partiumi Keresztény Egyetem rektora. Természetesen a laudáció előtt és után a Csillagocska néptáncosainak és zenészeinek műsorából is kaptunk ízelítőt.
amelynek célja Budapest és az ország számos jeles épületének helyreállítása a háború okozta és hosszú ideig maradandó lepusztultságból. Sára Ernő grafikusművész, akadémikus, a MMA rendes tagja méltatta Mányi István felkészültségét, biztos tudását, lelkiismeretességét, a kor igényét és az esztétikumot ötvöző képességét, amely által a rábízott épületek nemcsak eredeti szépségüket, de lelküket is visszanyerik. Azt a lelket, mely egy kor hangulatát sugallja, ha elhal, vákuum keletkezik a helyén és szomorúbb lesz a város. A laudáció elhangzása után a díszterem közönsége lett kissé szomorúbb, ugyanis a kitüntetett építész nem lehetett jelen: ő és négy gyereke közül három lett koronavírusos. Szerencsére egy fia nem betegedett meg, ő vette át édesapja helyett a Magyar Örökség-díjat.
Nem akart próféta lenni, de hitte és vallotta, hogy az igazság felmutatása mentőöv lehet a hazugság tengerében fuldokló hajótöröttek számára. Ám amikor a gömöri palócok sajátos elbeszélő képességével építkező újságíró az igazmondás területére merészkedett, a hatalmi gépezet lecsapott rá, s példát statuálva a magyar forradalommal szimpatizálók számára, 1957 elején elbocsátották az Új Szótól. Szépíróként a ’68 utáni visszarendeződéskor hallgattatták el. Egy évtizednyi szilencium után jelenhettek meg újra írásai a megtűrtek kategóriájában. A diktatúra összeomlott ugyan, de őt elfelejtették rehabilitálni. Az arcát vesztő pozsonyi közegből visszavonult Páskaházára, apósáék házába, hogy nyugodtan írhasson.
Sorra jelentek meg regényei: a Magasság és mélység, a Trianon harangjai és a Bolondok hajóján. Öröködbe, Uram… tetralógiájának címe azt a bibliai zsoltárt idézi, amit még szülőfalúja, Pátka református lelkipásztorától kapott útravalóul. A Püski Kiadónál 2004-ben megjelent könyv budapesti bemutatóján Orbán Viktor így méltatta: „A vérzivataros, viszontagságos 20. század története, dédapáink, nagyapáink és apáink regénye… …kíméletlen őszinteséggel elénk tárják mindazt a tanulságot, bölcsességet, ami segít nekünk és utódainknak tovább írni a történetet, mindannyiunk történetét.” 2014-ben jelent meg utolsó regénye, Az elcsatolt vagon, amely címével is a felvidéki magyarság elmúlt egy évszázadának útvesztőire utal, de azzal a reménységgel is, hogy lélekben segített helyretolni a kibillent időt. 2017-ben, Pozsonyban halt meg, temetése Bátkában volt, ahol 86 esztendővel korábban megszületett. A Magyar Örökség-díjat özvegye és lányai vették át.
– kezdte laudációját dr. Keserü Katalin Széchenyi-díjas művészettörténész, az ELTE professor emeritusa, a MMA tagja.
Prokopp Mária életművének egy jelentős része Esztergomhoz, szülővárosához kötődik, ahol ma is abban a házban él, ahol felmenői a 19. század eleje óta. Esztergom, a középkori országközpont, ma is katolikus egyházi központ. Prokopp Mária 60 éve dolgozik azon, hogy művészettörténeti értékeit az európai műveltség ismert otthonaként is bemutassa. Az ELTE-n, ahol 1970-től tanít, szorgalmazza az egyetemi hallgatók külföldi tanulmányútjait. Az Európával való kapcsolat saját kutatásainak is mindig része volt: tudományos publikációi és könyvei bemutatják az Árpád-házi szentek európai kultuszát és képzőművészeti emlékeit, példaképe a nápolyi Santa Maria Donna Regina templomban nyugvó Magyarországi Mária királyné hazaszeretete. Vitéz János érsek esztergomi studiolójának reneszánsz freskói is egy külön fejezetet képeznek a Széchenyi-díjas művészettörténész munkásságában, amely egészében és részleteiben és méltó arra, hogy a Magyar Örökség része legyen.
A 230 éve született társulat e hosszú idő és számos megpróbáltatás során a magyar szó és a magyar zenei karakter egységét képviselte, továbbá szoros kapcsolódást Európa művészetéhez, és annak felismerését, hogy a klasszikus művek mellett az operett és a népszínmű is felbecsülhetetlen szolgálatot tett az anyanyelv ápolásában. Szerencsére minden időben akadt egy-egy Bánffy Miklós, Janovics Jenő, Szép Gyula, aki képes volt a történelmi fordulatok válságait kezelni és a társulatot megőrizni. Manapság a korábbinál is sokrétűbb a Kolozsvári Opera hivatása: műsoron tartani a nagy repertoárt mind a nagy operák, mind a klasszikus operettek tekintetében, figyelni a kor törekvéseire, elvinni bemutatóit a külhoni és az itthoni közönség elé, és művészeti centrumként befogadni népzenét, musicalt, konferenciát, kutatásokat, táncszínházi produkciókat. Létük, munkájuk bizonyítéka, hogy a magyar kulturális-művészeti tér egyetlen és egységes.
kárpátaljai magyar költő, kritikus, etnográfus, az MMA tagja. 2009-ben indította el néhány elhivatott ember ismeretterjesztő negyedéves folyóiratként a Trianoni Szemlét. Céljuk a magyarság legmegrázóbb, máig ható tragédiájának őszinte, tisztességes, „harag és részrehajlás” nélküli feldolgozása és az összefüggések megértetése volt, s a források feltárásával nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Trianon ne legyen többé tabu Magyarországon.
A kutatók rendszeresen foglalkoznak az elszakított nemzetrészek sorsának alakulásával és érdeklődő figyelemmel követik, hogyan formálódik és változik a világ gondolkodóinak véleménye a magyarokra erőltetett békediktátumról. E felelősségteljes, széles ismereteket igénylő munkát szervezi és irányítja Szidiropulosz Archimédesz tanár, szociológus, történész – a görög. Négyévesen, árva gyerekként került a polgárháború dúlta hazájából Magyarországra. Gyermekotthonokban nevelkedve a budapesti Eötvös József Gimnáziumba jutott, majd az ELTE-re. Itt ismerte meg Kolczonay Katalint, későbbi feleségét és kezdettől fogva munkatársát. Szidiropulosz Archimédesz – noha történészi figyelméből szülőhazája sorsa sem hullott ki, a 90-es évektől munkája Trianonra irányul: 2007-ben alapította a Trianon Kutatóintézetet, 2009-ben a Trianoni Szemlét, de tiszteletbeli tagja a felvidéki Palóc Társaságnak is. Pályája, elhivatott munkássága bizonyítéka annak, hogy a magyarság nem születés, hanem vállalás kérdése. Méltó a Magyar Örökség díjra.
(Cservenka Judit/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
