Jóska, egyszer, talán 1949-ben a karácsonyi szünetre szökve jöttünk haza Miskolcról és a recskei vasútállomást kikerülendő – mert ott gyakran tartózkodtak a szlovák finánc határőrök – a temető alatt akartunk átmenni a vasúton, hogy bejuthassunk a faluba, Recskére, mert Téged ott a rokonoknál várt az édesapád – onnan már motorbiciklivel vitt haza Bátkára.
A vasút melletti árokban bőven volt az őszi esőkből visszamaradt víz. Át akartuk ugrani. Te voltál a vidék jobb ismerője, a szökdöséseidkor gyakorta arra mentél, mert az volt a biztonságosabb lehetőség. Rövidre sikerült az ugrásod, így a vízben landoltál. Én következtem, gondoltam, hosszabbra szabom az ugrást, de én is a vízben kötöttem ki. Egyedül a harmadikként Pistának, a felsővályi pap fának sikerült szárazon megúsznia (tornatanár lett belőle) az ugrást.
Aztán úgy csuromvizesen beállítottunk a rokonok házába, ahol apád várt, mi Pistával meg kivárhattuk a kora reggeli vonatindulást, közben engem a rokonok ágyba dugtak és megszárítottak. Téged pedig apád – kivárva, hogy szikkadjon meg rajtad a ruha – motorbiciklin haza vitt Bátkára. Utólag tudtuk meg, hogy mire hazaértetek, megfagyott rajtad a ruha és úgy kellett belőle kiolvasztaniuk.
Ilyen közös élmények kovácsolták szorosra a barátságunkat.
Jóska, fájó szívvel gondolok Rád, pihenj békében.
Barátod, Bandi
(Takács András/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
