Macron: Elkerülhető az ukrán–orosz háború

Macron: Elkerülhető az ukrán–orosz háború

Jogos, hogy Oroszországnak is vannak biztonsági aggályai, azonban lehetséges egy olyan megállapodás megkötése is, amivel elkerülhető lesz az ukrajnai háború – jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő Oroszországban a BBC tudósítása szerint, ahol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyal hétfőn, írja a Karpat.in.ua.

Macron nyilatkozatában Oroszország kibékítésére szólított fel, azonban hozzátette, hogy Ukrajna szuverenitása nem lehet kérdéses.

Macron nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy szerinte

Oroszországnak nem Ukrajna lerohanása, hanem a szabályok tisztázása a célja az Európai Unióval, valamint a NATO-val.

Hírdetés

A francia elnök azt mondta, reméli, hogy az orosz elnökkel folytatott tárgyalása elegendő lesz a konfliktusok megelőzéséhez.

„Meg kell védenünk európai testvéreinket azáltal, hogy új egyensúlyt javaslunk, ami képes megőrizni szuverenitásukat és békéjüket” – mondta Macron – „ezt úgy kell csinálni, hogy tiszteljük Oroszországot, egyúttal megértjük ennek a nagyszerű népnek a mai traumáit.

Macron bár már vasárnap megérkezett Moszkvába, aznap még Joe Biden amerikai elnökkel is tárgyalt,

Putyinnal való találkozóját követően pedig Moszkvából Kijevbe repül.

A francia elnök szerint az EU-nak önálló jogon, közvetítő nélkül kell tárgyalnia Oroszországgal, nem pedig folyamatosan az Egyesült Államokra hagyatkozni ebben a kérdésben.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »