Ma történelmet ír Ausztria: jön a választás második fordulója

Az április végi első forduló után ma tartják az államfőválasztás második fordulóját Ausztriában, a szavazók két jelöltre adhatják le voksukat. 

Az már az első fordulóban eldőlt, hogy a választásnak történelmi jelentőségű eredménye lesz, hiszen most először nem az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) vagy az Osztrák Néppárt (ÖVP) soraiból kerül ki a szövetségi elnök.

Az április 24-én tartott fordulóban ugyanis a hat induló közül Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) államfőjelöltje nyert, második pedig a zöldek által támogatott induló, Alexander Van der Bellen lett. 

A szavazáson mintegy 6,4 millió osztrák állampolgár vehet részt. Az első fordulóban közülük 4,4 millióan járultak az urnák elé, a választási részvétel 68,5 százalékos volt. 

A politikai elemzők szoros eredményre számítanak. A Gallup intézet egy héttel a választás előtt tett közzé közvélemény-kutatást, amely szerint Norbert Hofer a szavazatok 49-57, Van der Bellen a voksok 43-51 százalékát szerezheti meg. 

Az osztrák államfő megbízatása hat évre szól, ő az egyetlen olyan állami méltóság, akit demokratikusan és közvetlenül választanak. Az elnöknek leginkább reprezentatív szerepe van, gyakorlatilag nem avatkozik bele a belpolitikai történésekbe.

Portálunk a választás első fordulójával kapcsolatban úgy fogalmazott, a 21. század rárúgta az ajtót Ausztriára. A sokakat meglepő eredmény okait és esetleges következményeiet itt boncolgattuk.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »