Ma is holofájdalomra ébredtek a Népszavánál: még mindig zavarja bolsiékat, hogy nem érte utol portálunkat a cenzúra

Több mint másfél éve nem sikerült lezárni a neonáci Kuruc.info ügyét, hiszen bár a bíróság még tavaly tavasszal elrendelte, elérhetetlenné kell tenni a portál "holokamu" című aloldalát, az a mai napig elérhető maradt – sopánkodik a Népszava.

A vörös gyökereihez hű lap emlékeztet, beszámoltak korábban róla, 2015 májusában a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség indítványozta az aloldal teljes blokkolását, a nemzeti szocialista rendszerek bűnei nyilvános tagadásának bűntette miatt. A Fővárosi Főügyészség szóvivője akkor közölte, hogy az ügyészség azért indítványozta az aloldal végleges blokkolását, mert "az aloldalon olyan cikkek, írások összegyűjtése történt meg, amelyek a holokauszt megtörténtét tagadják". Keresték a főügyészséget, hogy mikor terveznek tenni valamit az ügyben, azt is megkérdeztük, hogy mindeddig milyen lépéseket tettek az aloldal blokkolása érdekében. Válasz lapzártáig nem érkezett.

Korábban a II. és III. kerületi ügyészség már kezdeményezte a Kuruc.info honlap egy 2013 júliusában közzétett, a holokausztot tagadó megállapításokat tartalmazó cikkének végleges hozzáférhetetlenné tételét, mivel az írás kétségbe vonja a "haláltáborban történt rémtetteket". Ebben az ügyben az eljárásra illetékes Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság a cikk és az ahhoz fűzött hozzászólások végleges hozzáférhetetlenné tételét rendelte el. A végzés tavaly március elején emelkedett jogerőre, ám a kérdéses cikk szintén a mai napig elérhető a portálon.

Emlékezetes, Deutsch Tamás 2013-ban 72 órás ultimátumot adott a magyar ügyészségnek, hogy "törvényes kötelezettségének végre eleget téve egyszer és mindenkorra" számolja fel a Kuruc.info működését. A fideszes EP-képviselő 2015-ben az atv.hu-nak azt nyilatkozta, hogy hiába van az Egyesült Államok és Magyarország között hatályos és érvényes büntetőjogi jogsegély egyezmény, "az amerikai ügyészi és bírói szervek nem voltak partnerei a magyar jogalkalmazói szerveknek", ezért nem kapcsolták még le a "neonáci honlapot". A magyar parlament időközben módosította a Btk.-t, így már van lehetőség rá, hogy az ügyészség és a rendőrség kezdeményezésére "egy megindult büntetőeljárásban a bíróság olyan döntést hozzon, amellyel Magyarországon elérhetetlenné válnak külföldön működtetett szerverek".

(Népszava nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »