Ma eldőlhet Gašpar sorsa

Ma eldőlhet Gašpar sorsa

Tegnap több mint 10 ezer ember tüntetett a fővárosi Sznf téren a kormány ellen, valamint a rendőrfőkapitány és a speciális ügyész leváltásáért. A másik helyszín Homonna volt, ahol néhány ezren gyűltek össze.

Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány és Dušan Kováčik speciális ügyész leváltását, illetve lemondását követelte tegnap két helyszínen, a fővárosban és Homonnán a szervezők szerint több -mint tízezer, más források szerint több mint 35 ezer ember . Őket vádolják azzal, hogy akadályozzák a meggyilkolt Ján Kuciak újságíró által feltárt korrupciós ügyek kivizsgálását.

A keleti várost azért választották a Tisztességes Szlovákiáért mozgalom szervezői, mivel megvádolták őket, hogy Homonnán a szervezők fizetnek a tüntetőknek a részvételért. „Nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni” – jelentette ki tegnap a homonnai tiltakozáson Martin Ruščanský szervező. A tömeg a főrendőr és a speciális ügyész lemondása mellett a Smer hatalomból való távozását is követeli.

A keleti mezőgazdászokkal szembeni brutális fellépés a pozsonyi tüntetésen volt téma. František Oravec gazda elmondta, hogy saját földjén verték meg, és emiatt hiába fordult a rendőrséghez. Állítja, hogy az ő földjére mások veszik fel az uniós dotációt.

Tibor Gašpar sorsa továbbra is kérdéses. Tomáš Drucker belügyminiszter múlt héten többször is egyeztetett a rendőrfőkapitánnyal, a leváltására vonatkozó döntését várhatóan ma fogja bejelenteni. Lapunk információi szerint Gašpar leváltását Robert Fico volt miniszterelnök és Robert Kaliňák ugyancsak lemondott belügyminiszter akadályozza. Az sem kizárt, hogy Tomáš Drucker belügyminiszter ma lemond pozíciójáról, ha Gašpar a helyén marad.

Gašpar maradását valószínűsíti az is, hogy Peter Pellegrini kormányfő tegnap a rendőrfőkapitány „érdemeit méltatta”. „Tibor Gašpar rendőrfőkapitány vérbeli profi, vezetése alatt a rendőrség iránti bizalom évről évre nő” – jelentette ki tegnap Pellegrini a Ta3 hírtelevízió vitaműsorában. Szerinte Gašparnak is köszönhető, hogy Szlovákia a világ egyik legbiztonságosabb országa.

A kormányfő bírálta a folytatódó tiltakozásokat, a Tibor Gašpar lemondására irányuló nyomást. Kifogásolta, hogy a szervezők nem fogadták el Tomáš Drucker belügyminiszter tárgyalási ajánlatát. A szervezők azért utasították el a frissen kinevezett belügyminiszter tárgyalási ajánlatát, mivel a tüntetések egyik alapvető követelése éppen a rendőrfőkapitány kimozdítása pozíciójából. (lpj, mm, sme.sk)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »