Ma dönt a kormány a vadászgépek vásárlásáról. Kétmilliárdos közbeszerzés, hatalmas kérdőjelekkel

Ma dönt a kormány a vadászgépek vásárlásáról. Kétmilliárdos közbeszerzés, hatalmas kérdőjelekkel

A kormány feltehetően ma dönteni fog Szlovákia történetének egyik legnagyobb közbeszerzéséről, a védelmi minisztérium vadászgép-vásárlásáról. Ezt Peter Pellegrini (Smer) kormányfő jelentette be ma délelőtt.

fogalmazott a miniszterelnök.

A javaslatot, amely alapján a kormánynak ma döntenie kell, a védelmi minisztérium dolgozta ki Peter Gajdoš tárcavezető irányítása alatt. A dokumentum nem titkosított (kisebbik) részét kedden hozták nyilvánosságra, és nem tartalmazza az amerikai Lockheed Martin és a svéd Saab árajánlatait. A kormányfő ezt a körülményt azzal indokolta, hogy a cégek egyike sem kérte azok nyilvánosságra hozatalát. Érdekes, hogy korábban mind a kormányfő, mint a Peter Gajdoš miniszter példaértékű átláthatóságot ígért, a közbeszerzés kapcsán.

mondta Pellegrini.

F-16 vagy Gripen, ez itt a kérdés

Hogy melyik gyártó lesz a befutó, az tehát ma dől el, bár az SNS-es minisztérium minden igyekezetével az amerikai F-16-osokat próbálja győztesként kihozni. A dokumentum is az amerikai gépek megvásárlására tesz javaslatot. A Denník N napilap szerint az SNS azért nem hozta nyilvánosságra a dokumentum nagy részét, hogy se az ellenzék, se a sajtó vagy a szakértők nem tudják áttanulmányozni azt.

A Lockheed Martin F-16-osai drágábbak, ám a védelmi tárca azzal érvel, hogy a 2040-ig tartó időszakban ugyanannyiba kerül fenntartásuk és karbantartásuk, mint az olcsóbb svéd Gripeneké. Kérdés azonban, hogy a mai fejlődő technológia mellett, mennyire lehet húsz éves távlatokról beszélni.

Nem hivatalos források szerint az amerikai gépek megvásárlása 200 millió euróval lenne drágább a svédekénél, a teljes közbeszerzés nagysága pedig 2 milliárd euróra rúghat. A svédek korábban jelezték, hogy Gripenek vásárlása esetén hajlandóak lennének Szlovákiában megépíteni egy Gripen szervizközpontot, amelynek bevételei szintén a szlovák államkasszát gyarapítanák. Az ötletnek azért is lett volna értelme, mert Magyarországon és Csehorszgában is Gripeneket használ a hadsereg.

A gyártási idő a svédek javára billentené a mérleget, ők a szerződés aláírásától 28 hónapon belül szállítanák le a gépeket az utolsó darabig, az amerikaiaknak ez 48 hónapba telik. Az F-16-os Block 70/72-es típusokat ráadásul még nem nagyon értékesítették a világban, így Szlovákia az első vásárlók között lesz. Ráadásul, az F-16-osoknál fejlettebb technológiájú F-35-ök jelenleg az elismertebb gépek.

Az amerikai gépek javára íródik, hogy támadó-taktikai szempontból jobbak a paramétereik. Az F-16-osok 3940 kilométert tudnak megtenni egy tankolással, míg a Gripenek „csak” 3000 kilométert. (Csak a miheztartás végett, a Föld kerülete az egyenlítőnél 40 ezer kilométer.) A F-16 támadó hatóköre csaknem kétszerese a Gripenének (1570 km). Az amerikai vadászgép 740 kilométerre lévő hazai bázistól 113 percig tud támadásban részt venni, a Gripen ellenben csak 12 percig.

A fenti adatok a minisztérium javaslatában szerepelnek. Nem tisztázott azonban a védelmi minisztérium célja. Szlovákia, amely tagja a NATO-nak, és amelynek legnyugatibb és legkeletibb pontja között mindössze 430 kilométer van légvonalban – nehéz elképzelni, hogy vadászgépeket küldenénk harcolni Ukrajnába vagy Fehéroroszországba. Épp ezért sokan vélik úgy, hogy a légtér védelmére Szlovákia számára bőven megfelelnének a Gripenek.

A döntés természetes a kormány a kezében van. A legtöbben pedig nem is az amerikai vagy a svéd gépek vásárlását firtatják, hanem hogy a védelmi minisztérium hadititok mögé bújva teljesen átláthatatlan módon költene el közel 2 milliárd eurót.

Körkép.sk, DenníkN.sk, Teraz.sk

Nyitókép: pxhere.com


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »