„Luxus nem megbocsátani a másiknak”

A megbékélés és a gyógyulás hosszú folyamat, nem ujjcsettintésre történik. A keresztyén alapokon működő kiengesztelődési szeminárium a gyakran nehéz és fáradságos úton segít elindulni a szolgálathoz kapcsolódóknak és közösségeiknek – fogalmazott Sztojka Szabina, a Református Szeretetszolgálat keretében működő Országos Református Cigánymisszió vezetője. A lelkipásztor képzője és egyik vezetője is a nemzetközi mozgalomnak. Nemrég Kenyában vett részt egy többnapos eseményen, erről kérdeztük.

Miért volt fontos részt vennie a kiengesztelődési szemináriumon?

Az alkalmak az 1994-es ruandai népirtást követő megbékélési kezdeményezés alapján kezdődtek el az afrikai országban és nemzetközi szinten is. Olyan bibliai és keresztyén, lélektani utakat járunk be a szemináriumon, amelyek tágabb szemléletre adnak lehetőséget. Ezekből a találkozókból mindig töltekezem, mert olyan történeteket és bizonyságokat ismerhetek meg, amelyek nekem is erőt adnak a folytatáshoz. Reménységet nyújtanak, hogy a különböző népek közössége hogyan talál egymásra a kiengesztelődés témájában, a hit által vezérelve. Idén júliusban képzőként vettem részt a kelet-afrikai alkalmon, Kenyában. Sok olyan országból érkeztek egyházi vezetők, szolgálók, ahol jelenleg is konfliktus van: Szudánból, Dél-Szudánból, Etiópiából, Libériából, Burkina Fasóból és a házigazda Kenyából. A résztvevők mind fontosnak érzik, hogy hazájukban a megbékélés irányába haladhassanak. Magyarországi roma származású lelkipásztorként tudom, mit jelent kisebbségben élni, és a nemzetközi tapasztalataim miatt is fontos számomra, hogy a megélteket és a tanultakat át tudjam adni az érdeklődő résztvevőknek. Azt szokták mondani, hogy nagyon jól alakítok ki hidakat az emberek között, amelyeket erőforrásként tudok használni.

A kiengesztelődés mint a népek közötti megbékélés eszköze 1994-ben indult el Ruandából, ahol három hónap alatt csaknem egymillióan veszítették életüket a hutuk és tuszik között kitört polgárháború idején elkövetett népirtás során. Rhiannon Lloyd walesi keresztyén pszichiáternő kidolgozott egy programot, amely az üldözők és üldözöttek, gyilkosok és áldozatok hozzátartozói között igyekezett békét teremteni. A kiengesztelődési szolgálat nemzetközivé vált, számos országban és kontinensen szerveztek már szemináriumokat és tréningeket a helyi, nemzetiségek közötti konfliktusok enyhítésére. Magyarországon először 2015-ben, Balatonszárszón tartott konferenciát az Országos Református Cigánymisszió.

Kiengesztelődési szeminárium, Kenya 2023. (f.Sztojka Szabina)

A kenyai képzés résztvevőivel

Fotó: Sztojka Szabina

Hogyan épül fel a szeminárium?

A kiengesztelődési szolgálatban négyen vagyunk nemzetközi képzők. A szeminárium elindítói: Joseph Nyamutera ruandai lelkész és Rhiannon Lloyd walesi keresztyén pszichiáter. Mellettük egy amerikai misszionárius, aki Kárpátalján, majd Belső-Ukrajnában szolgált, és én. Minket hívnak nemzetközi szakmai találkozókra, hogy képezzük ki az új munkatársakat. Célunk, hogy az eseménynek otthont adó ország egyházi vezetői is részt vegyenek a szemináriumon, így bekapcsolódhassanak a szolgálatba, amelyet hazájukban adhatnak és építhetnek tovább, még több embert érve el. A mostani, júliusi esemény egy már bevált gyakorlat mentén zajlott. A szemináriumot egy saját élményképzés követi, majd a résztvevők egy helyi közösségben tartanak szemináriumot. A módszertan segítségével az új szolgálók saját szűkebb környezetükben is megvalósíthatják a kiengesztelődéshez vezető utat és annak közvetítését. Ebben az a szép, hogy mindenki rész vehet benne, aki nyitott a megbékélésre és annak átadására, nem számít mennyire iskolázott.

Az ön számára a szemináriumokon mi az igazán magával ragadó?

Az a szemlélet, amit ezeken a képzéseken kaptam. A Jelenések Könyve 21. fejezetében Az új Jeruzsálem bekezdésben azt olvashatjuk: „a népek az ő világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket”. (Jel 21. fejezet 24. vers). Sokat tanulok abból, hogy más kultúrákban hogyan dicsőítik Istent. Afrikában eddig Ruandában és Kenyában jártam. Úgy tapasztaltam, hogy az ottani gyülekezeteknek rendkívül mély kapcsolódásuk van Istennel és a közösségeikkel. Számomra ez nagyon vonzó. Olyan bizonyságokat hallottam, amelyek megerősítenek abban, hogy ki is vagyok, ki Isten és milyen vele a kapcsolatom. Megrázó volt hallani a dél-szudáni presbiteriánus püspök bizonyságtételét: a katonák majdnem megölték, a lányát a szeme láttára erőszakolták meg. Azt mondta: azért fontos számára a kiengesztelődési szeminárium, mert békét szeretne a hazájában, és hisz benne, hogy Isten segíti ebben a szolgálatában. A ruandai munkatársam, Joseph, aki szintén lelkipásztor, úgy fogalmazott, hogy Afrikában luxus nem megbocsátani a másiknak, mert az egyén túléléséhez szükség van a szomszédokra, a közösségre. Ezt azért is tartom vonzóbbnak, mert emlékeztet a gyermekkoromra, a roma közösségre, akik között felnőttem. Sajnos itt Magyarországon gyakran tapasztalhatjuk, hogy mindent magunk akarunk megoldani, nincs szükség az egymásrautaltságra.

Kiengesztelődési szeminárium, Kenya 2023. 1. (f.Sztojka Szabina)

Fotó: Sztojka Szabina

Hogyan viszonyulunk a kiengesztelődéshez társadalmi szinten Magyarországon?

Társadalmunkban szeretjük rejtegetni azt, ami fáj. A sebhez tudnám hasonlítani, amit, ha takargatunk, nem fog begyógyulni. Úgy tapasztalom, hogy az őszinte és közösségi teherhordozáson alapuló gyülekezetek képesek igazán jól szembenézni a nehézségekkel, fájdalmakkal. Fontos, hogy a gyülekezet tagjai őszintén ki tudják mondani, ha kételkednek Isten szeretetében és meg tudják hallgatni egymást, az ilyen közösségekben elindul a gyógyulás. Képesnek kell lennünk őszintén megvallani a fájdalmainkat magunk és a közösségünk előtt is. Utána beszélhetünk csak megbocsátásról, amely nem ellenünk dolgozik, hanem a javunkat szolgálja. Onnantól kezdve egymásra is máshogy kezdünk tekinteni. Sokan bent rekednek az áldozati szerepben, azonban fontos látnunk, hogy nekünk is van miért bocsánatot kérnünk Istentől és társainktól is. A kiengesztelődési szemináriumokon is ezt a folyamatot hangsúlyozzuk. Megtanuljuk azt is, hogy a másik ember gyógyulása rajtunk is múlik, amelyhez vállalnunk kell a felelősséget.

Sztojka Szabina, 2023, nyara (f.Sebestyén László)

Fotó: Sebestyén László

A képzésen résztvevők hogyan tudják átültetni a tanultakat saját közösségeikbe?

A szemináriumokon hangsúlyozzuk, hogy a gyógyulás és a megbékélés hosszú folyamat, egy út. A szolgálatba bekapcsolódó testvéreink elindulnak, utána az ő felelősségük, hogyan adják tovább a közösségeiknek. Ez idő alatt is tanulnak, hogy miként lehet közösségfejlesztéssel és más eszközökkel jobban kibontani a kiengesztelődés menetét és formáját. Röviddel az afrikai missziós alkalom után, idehaza, Mátészalkán is tartottunk augusztus elején kiengesztelődési szemináriumot. A helyi gyülekezet hívott meg minket, hiszen a városban működik tanoda cigány gyermekeknek, részt vettek a Református Szeretetszolgálat – Országos Református Cigánymisszió Együtt – egymásért képzésén is. Érdekelte őket a hallottak alapján a kiengesztelődési szeminárium, amelyre meghívtak szolgálókat, önkénteseket, volt nyugdíjas igazgatónő, és azok a cigány származású felnőttek is, akik már a gyülekezet közelében vannak, járnak istentiszteletekre. Vegyesen voltunk romák és nem romák. Úgy tapasztalom, hogy Isten olyan helyre hívja a szemináriumot, ahol már elindult a törekvés a megbékélésre, a képzés megerősítést ad ehhez. Fontos, hogy itt nemcsak roma–nem roma megbékélésről van szó, hanem azokat a keresztyén alapokat helyezzük le, amelyek szükségesek ennek a beépüléséhez. Az alkalmon beszélgettünk a népekről, a családról, az egyéni és közösségi veszteségekről, a megbocsátásról, bűnbánatról. Meghallgattuk egymást. Ezek megélése mind szükséges ahhoz, hogy elinduljunk a megbékélés felé, amely önmagunk számára ugyanolyan fontos, mint a másik irányába.

Hogyan építkezik a missziós utakból?

A közös éneklésekben és az imádságokban aktívan velem vannak az Afrikában tapasztaltak. Ott megtanultam, hogy hitéletükben milyen fontos a böjt, a közbenjáró ima. Az imádság átjárja a mindennapjaikat, a szolgálatukat. Amikor velük vagyok, újra és újra emlékeztetnek erre engem is. Megtisztelőnek érzem, hogy ők is érdeklődnek a hazámról. Olyankor mutatok nekik videót magyar református templomokról, énekekről, főleg olyanokat, ahol idősebb férfiak és nők fejből éneklik a zsoltárokat. Roma dalokat is szoktam lejátszani nekik, ezeket mind nagyon kedvelik az afrikai ismerőseim.