Lukácsi, az újságáruslány

„Kivételesen nem vásárolni mentem az ALDI Magyarország egyik üzletébe, hanem én vittem árut.” – írja Lukácsi Katalin a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító tagja, egykori KDNP-tag Facebook-oldalán.

Az „áru” pedig a Simicska Lajos által a választások után bezárt Magyar Nemzetből újjászülető Magyar Hang egy példánya volt, a lapot ugyanis nem árusítja az üzletlánc annak ellenére, hogy az a legtöbb nagy áruház polcain megtalálható. A lap kiadója hiába próbálkozott, a Magyar Hang nem kerülhet be az Aldi újságkínálatába.

A Media1 értesülése szerint ezt a helyzetet mostanra megelégelte a Magyar Hang, a kiadó szerint az Aldi diszkriminációt valósít meg, illetve kimeríti a tisztességtelen piaci magatartás fogalmát, amikor a mindössze néhány ezres példányszámú Figyelőt belistázza, a Magyar Hangot azonban nem hajlandó kitenni a polcaira, ezért úgy döntött, jogi útra tereli az ügyet.

Lukácsi is emiatt tért ma be az Aldi egyik üzletébe, ahol a vásárlók könyvében is jelezte, szeretné, ha az ország egyik legolvasottabb közéleti hetilapját ott is meg lehetne vásárolni.

Hírdetés

(…) „Amikor az Aldi nevű áruházlánc megtagadja ennek az újságnak az árusítását, a kormány antidemokratikus törekvését szolgálja ki. Egy német részvénytársaság durván beavatkozik a magyar közéletbe, korlátozza a hozzáférést egy ellenzéki orgánumhoz, megtagadja vásárlói tájékozódáshoz fűződő jogát, ezzel beleszól a magyar belpolitikába, és rombolja a demokratikus diskurzust.”

(…) „Nekünk, magyar vásárlóknak fontos, hogy emberszámba vegyenek minket – nem Orbán Viktor jobbágyai vagyunk, akiknek a fogyasztói szokásairól a földesuruk dönt. Ahogy elvárjuk, hogy a polcokon ne csak cukros üdítőital, de ásványvíz is legyen, ahogy elvárjuk, hogy a polcokon ne csak snack és csokoládé, de hús, kenyér és zöldség is legyen, éppúgy elvárjuk, hogy a propagandaújságok és a bulvárlapok mellett a kínálatban egészséges szellemi táplálék is helyet kapjon.”

„A polgári Magyarország ezekből a békés, de határozott tettekből épül fel.” – írja, és mindenkit arra buzdít, kövesse a példáját.

Nem árusítja a Magyar Hangot az Aldi, Lukácsi Katalin bevitt egyet


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »