Lőw: Ennél jobb helyen nem lehetnék

Lőw: Ennél jobb helyen nem lehetnék

A Rasen Ballsport Leipzig abszolút újoncként veretlenül áll a Bundesliga harmadik helyén, ahol egyébként két magyar játékos is futballozik Gulácsi Péter és Kalmár Zsolt személyében. De talán náluk is fontosabb szereplője a klubnak Lőw Zsolt, a Bundesliga-rutinnal rendelkező másodedző. Ő segített nekünk eligazodni a lipcsei tündérmesében, melynek során a csapat néhány év alatt a semmiből jutott Európa-ligát érő pozícióba.

Korábban írtunk az RB Lepizig történetéről egy átfogó cikket, melyből kiderül, hogy a klubot 2009-ben alapították az akkor ötödosztályban szereplő SSV Markranstädttel együttműködve. A lipcsei klubba 100 millió eurót fektettek be az első tíz év során, és hét év alatt sikerült öt osztályt előre lépve a német élvonalba felküzdenie magát a Lipcsének, így a Bundesligában újra szerepel az egykori keletnémet labdarúgóklub.

Az már az elejétől egyértelmű volt, hogy a sikertörténet egyik, ha nem a legmeghatározóbb alakja az a Ralf Rangnick sportigazgató, aki a kétezres évek közepén szinte ugyanezt a forgatókönyvet végigjárva a Hoffenheimból csinált stabil német első osztályú klubot szinte a semmiből. A szakmai munkáért ott is a Stuttgartból indult Rangnick felelt, és most Lipcsében is az ő filozófiája és instrukciói alapján építik a klubot az osztrák világmárka, a Red Bull pénzügyi támogatásával.

 Ralf Rangnick Fotó: Hendrik Schmidt / Europress/AFP  

Lőw Zsolt korábban a játékosa volt a Hoffenheimnál, és tavaly nyáron Rangnick kifejezett kérésére állt fel a szintén Red Bull-tulajdon, osztrák Salzburg kispadjáról a lipcseiek kedvéért. Az exújpesti játékos hosszasan mesélt nekünk a Rangnickkal való kapcsolatáról, és a saját szakmai fejlődéséről is.

„Úgy gondolom, hogy Ralf Rangnick személye már alapból garancia, hogy itt valami nagy dolog fog épülni – kezdte Lőw. – Németországban elismert szakembernek számít, hiszen többször bizonyította, hogy egy harmad-negyedosztályú klubból komoly Bundesliga-csapatot képes csinálni. A Hoffenheimnál tulajdonképp a nulláról épített fel egy első osztályú csapatot, és itt Lipcsében is vele sikerült újra erős klubbal képviseltetnie magát ennek a régiónak.”

Árnyoldala is van a tündérmesének

Ez pontosan így van: amikor Rangnickot elhívták Hoffenheimba, a német ötödik ligában játszott az egyébként falusi csapat (Sinsheim külvárosa). Nyolc év alatt jutottak fel a Bundesligába, majd hatezres stadionjukat 30 ezresre cserélték. Kicsiben ismerős ez a tündérmese Magyarországról is. Hátulütője Lipcsében egyébként érezhető: Németország-szerte sokan gyűlölik a csapatot, mivel komoly múlt nélkül, egy gigacégnek hála „vásárolták” be magukat a Bundesligába.

 Telt ház a lipcsei Red Bull Arénában Fotó: Hendrik Schmidt / Europress/AFP  

Lőw büszke volt már a Salzburgnál töltött időszakára is, mint másodedző, osztrák bajnokságot nyert és az Európa-ligában is vitézkedett a salzburgiakkal, de 2015 nyarán Rangnick hívására klubot váltott, és elmondása szerint karrierje eddigi sikertörténeteit is meghaladja ez a bő egy év. Rangnick nyártól csak a klubvezetésben vesz részt, új vezetőedző érkezett a Lipcséhez, ám az Ingolstadtnál tavaly meggyőzően teljesítő Hasenhüttl mellett Lőw pozíciója stabil, sőt, mondhatni még fontosabb szerepet kapott, mint eddig.

 Lőw Zsolt Wikipédia  

„Ennél jobb helyen nem lehetnék, és ennél több dolgot nem tanulhatnék. Rangnick nagyon megbecsüli a munkámat, szinte minden csapatot és szakmát érintő kérdésben kikéri a véleményem, és a munkámban szinte teljesen szabad kezet kapok.”

De hogy mi is pontosan a munkája egy német első osztályú pályaedzőnek? Tulajdonképp egy futballezermesterként működik, hiszen az ellenfelek játékának elemzése, saját mérkőzésük kiértékelése (és ennek bemutatása a csapatnak) a játékosok terhelésének megtervezése és a konkrét edzések levezénylése is a feladatkörei közé tartozik.

Ami ezekhez hozzájött például a meccsek előtti, és félidei elemzések a Sky élő közvetítésében, tehát a médiamegjelenésekben is egyre nagyobb tapasztalata van a még csak 37 éves magyar szakembernek.

„A Sky nézettsége ráadásul nem kicsi, szóval ez komoly próbatétel, de mondom, minden évben történik valami új dolog, amit meg kell tanulnom, szóval az én fejlődésem is töretlen itt a Lipcsénél” – tette hozzá Lőw.

A már ismert német profizmus Lőw futballról alkotott gondolkodását is teljesen áthatja. Beszélgetésünk során egyértelműen érződött, hogy Rangnick futballteóriáját próbálja tökéletesen elsajátítani és tovább fejleszteni, melynek alaptézise, hogy amikor az ellenfélnél van a labda, hogyan védekezik a csapat, és ha megszerzik a játékszert, akkor gyors ellentámadásokat vezessenek végig.

Menetelés Dortmund-skalppal

Ráadásul Lőw idén már egyedüli pályaedzőként dolgozik, hiszen tavaly volt neki is egy segítője, de az élvonalban rögtön a mély vízben találta magát. Eddig egyébként a német sajtó várakozásait is felülmúlja az RB Leipzig, három győzelemmel és három döntetlennel a tabella ötödik helyét foglalják el. Legyőzték az azóta bombaformában játszó Borussia Dortmundot is. Gulácsi Péter mind a hat mérkőzést végigvédte a kapuban, Kalmár Zsolt azonban még nem kapott játéklehetőséget, róla a Digi Sport Reggeli start című műsorában mondta Lőw, hogy valószínűleg télen kölcsönadják a folyamatos játéklehetőség reményében.

 Gulácsi Péter Fotó: Patrick Stollarz / Europress/AFP  

A Rangnick-féle modellnek tehát Lőw Zsolt az egyik, ha nem a legfontosabb alkotóeleme a klubnál, melynek felemelkedése nagyban köszönhető a Red Bull pénzét okosan és tudatosan felhasználó német szakembernek. A viszonylag gyorsan jött sikereket és szakmai fejlődést látva megkerülhetetlen volt a kérdés Zsolttól, hogy tervez-e a jövőben vezetőedző lenni, amire szerencsére kiszámítható választ kaptunk.

„Ha ezt az interjút két-három évvel ezelőtt csináljuk, azt mondtam volna, hogy nem. Viszont azóta annyi dolog történt velem, hogy a jövőben elképzelhetőnek tartom, hogy vezetőedző legyek, igen. Ehhez három dolognak kell találkoznia: kompromisszumkészségnek a klubom részéről, hogy elengedjenek hetente Magyarországra a prolicences képzésre, kompromisszumkészségnek a Magyar Labdarúgó Szövetség részéről, és a saját kitartásomra is szükség lesz, hiszen a munkám mellett így sem tudok elég időt eltölteni a családommal. De minden erőmmel azon leszek, hogy 2017 elején elkezdjem a képzést.”

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Bundesligában az igen friss, magyar tréner által kitaposott út rövidesen Lőw Zsolt előtt is járhatóvá válik…


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »