Losoncon mutatkozott be a salgótarjáni Palócföld irodalmi folyóirat

Losoncon mutatkozott be a salgótarjáni Palócföld irodalmi folyóirat

Nógrád legrégebbi, több mint 60 éves múlttal rendelkező irodalmi, művészeti, közéleti  folyóirat, a Palócföld az alapításától fogva feladatának tekintette, hogy határok nélkül adjon helyet és teret a nógrádi alkotóknak.

Az idei első számában Szabó Gyula, losonci festőművész életének és munkásságának részleteit eleveníti fel, több alkotását is bemutatva. Losonci és poltári vonatkozásai vannak az Erzsébet királynő, Sisi-kultuszát az egykori Nógrád megyei bemutató írásnak is.

A losonci Szabó Gyula Emlékházban megtartott bemutatón a szerkesztőséget Gréczi-Zsoldos Enikő, főszerkesztő, Kele Szabó Ágnes, művésztanár, grafikus, a lap képzőművészeti szakértője, Csongrády Béla főmunkatárs képviselték. Kedves vendégként jelen volt Nyisztor János, gyulai képzőművész is, akinek „Vázlatanyag zöldben c. kiállítása a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium Fayl Frigyes Galériájában aznap nyílt meg.

A Csemadok Losonci Alapszervezete nevében Duray Éva köszöntötte a jelenlévőket. Megemlékezve a kitelepített magyarokról is, mely folyamat 70 évvel  ezelőtt  kezdődtek el, s melyben számos losonci is érintett volt. Szólt arról is, hogy Budapesten az emléknapon nyílik meg a Kitelepítés 70 c. kiállítás, melyet Csallóközi Zoltán és Duray Miklós nyitottak meg, s egy hónapig lesz látogatható.

A Költészet napja alkalmából a losonci Kelemen Gábor adott koncertet, melyen az általa megzenésített verseit hallhatták a jelenlévők. Az est résztvevőit a Szabó Gyula Emlékház vezetője Szabó Kinga köszöntötte. Ezt követően  a lap főszerkesztője, Grézci-Zsoldos Enikő, nyelvész, egyetemi tanár tartott egy rövid előadást a Palócföld törtenétéről.

 „Ha Nógrádra gondolunk, akkor én mindig a történelmi Nógrádban gondolkodom és sohasem állok meg a határnál …mert ez csak formális keresztülvágása annak a szellemi tájhazának, amely minket összeköt. Nem is kell, hogy összekössön, hiszen mi egy régióban teremtődtünk (…) én mindig úgy éreztem, hogy Fülek, Losonc közelsége nem egyszerűen földrajzi közelség, hanem ugyanazokkal a palóc emberekkel találkozunk itt is, mint ahogy a határ másik oldalán.

Amikor 2016-ban elvállaltam, pályázatot adtam be a Palócföld főszerkesztői posztjának elnyerésére, akkor abban is az volt a leghangsúlyosabb gondolat, hogy ennek a tájhazának, ennek a palóc kultúrtájnak az értékeit mutassa be az a lap, amely 1954 óta képviseli ezt a régiót. 1954-ben alapította a megyei bizottság és a TIT, és azt hiszem, kuriózumként mondhatjuk el, hogy azóta folyamatosan megjelenik. Igaz, volt olyan év, amikor csak egy-egy szám illetve csak antológiai jelleggel jelent meg, de volt, amikor 6 lapszám is.

Mindig is képviselte a régió képzőművészetét, irodalmi, földrajzi, helytörténeti, történelmi értékeit. Ha megnézzük az általam szerkesztett lapszámokat, mindegyikből kitűnik az, hogy Nógrád minden egyes része megjelenik benne … s minden egyes számban jelen vannak felvidéki alkotók, Losonciak, Fülek környékiek, akár képzőművészeti, akár irodalmi értéket képviselnek.

A lap irodalmi és művészeti profilja mellett van még egy közéleti jelleg is, melyet azt hiszem a legnehezebb képviselni, mert ma a közélet és politika olyannyira átszövi egymást hogy nehéz közéletről úgy beszélni, hogy az politika semleges legyen. Márpedig a Palócföldnek mindenképpen politika semlegesnek kell lennie, nem képviselhet semmilyen politikai irányt.

Egy fontos küldetése van minden Palócföld szerkesztőségnek hogy a megye, a régió, a palócság, az itt élő alkotók értékeit megmutassa. Ezzel a hivatásával egyfajta szellemi útlevél, hiszen Magyarországon mindenhol, minden megyében kapható (…) és igyekszünk lapbemutatók során sok helyre eljutni (…) hogy eljuttassuk azokhoz az emberekhez, akiknek a múltjáról, a jelenéről  szól.

Amikor 1954-ben megalapították a Palócföldet akkor ezzel a szándékkal hívta életre az akkori megyebizottság és a TIT „E néprajzi tájegység történelmi földrajzi néprajzi, zenei képzőművészeti, irodalmi értékeit feltárni és közkinccsé tenni“  Az a szellemi műhely, mely több, mint 6 évtizede maga köré vonja a Palócföld alkotóit, nemcsak lapszámok formájában mutatkozik meg, hanem folyamatosan szervezünk és elődeim is szerveztek lapbemutatókat, ankétokat, író-olvasó találkozókat.

Van egy olyan könyvsorozat, a Palócföld könyvek, amely az itt élő, helybeli alkotóknak ad lehetőséget arra, hogy megmutassák magukat. Ugyanakkor nem szeretnénk provinciálisak lenni, mert bár a régió értékei fontosak, de az is mindig jelen legyen a Palócföld az irodalom vérkeringésében.

Olyan szerepet tölt be a Palócföld is, mint a Tiszatáj, az Alföld, a Pannon tükör (…) Ahogy ezen lapok az egyetemi kurzusok témái, az a Palócföld is, hiszen a vidéki lapok nagyon fontos szerepet töltenek be az irodalmi életben. Éppen ezért tartjuk fontosnak azt is, hogy neves kortársalkotók, akiknek más folyóiratokban, más kiadásokban megjelent könyveit jól ismerjük, jelen legyenek a Palócföldben.

Létrejön így egy kettősség (…) mellyel a helyi értékek a mindenkori országos irodalmi, képzőművészeti vérkeringésbe bekerüljenek. Nemzetközi is – mondhatjuk,  hiszen amellett, hogy ettől az évtől Csongrády Béla a lap főmunkatársa, ugyanúgy itt van a főmunkatársak között  Nagy Pál is,  aki Párizsban és Salgótarjánban tevékenykedett,  és a segítségével a nemzetközi irodalomra is kitekintésünk van. Segít abban, hogy szerzőket találjunk szerte a világból. A 2016-tól megjelent lapszámaink is jól bizonyítják, hogy a történelmi Nógrád és a Felvidék számunkra milyen fontos” – zárta a főszerkesztő.

Grézci-Zsoldos Enikő ezt követően bemutatta a lapszámokat, melyek közül talán egy sem volt olyan, amely ne tartalmazott volna felvidéki vonatkozású írást. Inkább csak ízelítőül: Böszörményi István a Madách Imre és a Kubinyi család kapcsolatáról írt. Grossmidt Péter Madách Imre testvérének, Madách Károly ükunokája, nagymamája, Madách Alíz volt a csesztvei kúria utolsó birtokosa. Grossmidt Péter róla és a nála eltöltött gyermekkoráról mesélt a vele készült riportban. Tarnóczi László a füleken élő Somogyi Alfréddal és feleségével Sörös Mártával beszélgetett, akiknek „strázsahely a szülőföld.

Megjelentek a lapban az ugyancsak füleki származású Laboda Róbert, a slam poetry neves képviselőjének versei. Olvasható Kovács-Péter Garp füleki képzőművész a Salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban megrendezett kiállítása megnyitójának szövege is.

A 2017-es évfolyam mindegyik száma születése 170. évfordulója kapcsán Mikszáth Kálmán író emlékének szentelt teret. Kiemelt értéke volt, hogy ennek részeként a lap Mikszáth Kálmán verseit közölte, melyeket Suhai Pál gyűjtött össze. Kovács Krisztián, történész a Császári és királyi losonci 25. gyalogezred 1. világháborús veszteségeinek állított emléket „Mi elestünk, de él az eszme” címmel.

A rendezvény zárásaként bemutatott idei első szám Szabó Gyulának állít emléket. Szabó Gyula özvegyével, az est házigazdájával Kele Szabó Ágnes beszélgetett, mely riport, kicsit bővebben a lapban is olvasható (Beszélgetés Szabó Kingával Szabó Gyula festőművész, grafikus munkásságáról“. Szabó Gyula verseit Grézci-Zsoldos Enikő tolmácsolta a jelenlévőknek.

Puntigán József


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »