Loretta Lynch magyarázkodni kényszerül

Loretta Lynch igazságügyi miniszter védekezni kényszerült pénteken és magyarázkodott, hogy miért találkozott a héten Bill Clintonnal, miközben Hillary Clinton e-mailjei ügyében a minisztérium felügyelete alá tartozó Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyomozást folytat. 

Az igazságügyi miniszter a coloradói Aspenben rendezett konferencián a publikum előtt újságírói kérdésekre válaszolva fejtette ki álláspontját, s a többi között leszögezte: találkozója Bill Clintonnal tévedés volt, nem tenné meg újra, és nem kívánja befolyásolni az FBI nyomozását Hillary Clinton ügyében.

Loretta Lynch a hét elején találkozott az arizonai Phoenixben Bill Clinton volt elnökkel, a repülőtéren, ahová Lynch éppen megérkezett, Clinton pedig éppen távozott felesége kampánygyűlése után. A volt elnök felszállt Lynch gépére. A miniszter a találkozást magánjellegű megbeszélésnek minősítette, s azt állította: az unokákról és a golfról beszélgettek. A hét közepén Lynch, miután a támadások kereszttüzébe került, már bejelentette, hogy teljes mértékben kivonja magát a Hillary Clinton elleni vizsgálatból.

“Tévedés volt, még egyszer nem tenném meg, mert árnyat vet arra, amire nem volna szabad árnyat vetnie” – fogalmazott az aspeni konferencia pódiumán a miniszterasszony, s egyúttal megerősítette, hogy – éppen a politikai beavatkozás gyanúja árnyékának elhessegetése érdekében – távol tartja magát a vizsgálattól.

Leszögezte: megérti, hogy az emberek kétségbe vonják az igazságügyi minisztérium pártatlanságát, de ő semmilyen szerepet nem játszik az FBI nyomozásában, amelynek végeredményét elfogadja majd. Donald Trump, a republikánusok várható elnökjelöltje az aspeni nyilatkozat után rögtön twitter-üzenetben tudatta: Bill Clinton nyilvánvalóan a felesége kérésére találkozott Loretta Lynch miniszterrel. “A rendszer totális csaláson alapszik. Elhiszi bárki, hogy az a találkozó a véletlenek egybeesése volt?” – írta egyik bejegyzésében Trump.

Még csütörtökön a Fehér Ház is megszólalt az ügyben. Josh Earnest szóvivő, anélkül, hogy név szerint említette volna Loretta Lynchet, hangsúlyozta: Obama elnök elkötelezett amellett, hogy ne legyenek “politikai beavatkozások” az igazságügyi minisztérium felügyelte nyomozásokban és “Lynch is tisztában van azzal, hogy a nyomozásnak politikai befolyásoktól mentesen és a tényeknek megfelelően kell megtörténnie”. John Cornyn, texasi republikánus szenátor, szintén csütörtökön, egyenesen azt javasolta, hogy a nyomozást vegyék el az FBI-tól és egy kifejezetten erre a célra létrehozott speciális vizsgálóbizottságnak adják át.

Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje ellen hosszú ideje folyik a nyomozás, mert külügyminiszterként hivatalos ügyekben sem a hivatal biztonságos szervereit használta, hanem saját, személyes e-mail-fiókját.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »