Lopott áram tizedelte meg a kiccsalád segélyforrását Tiszavasváriban – az ügyész csak felfüggesztett büntetést kért a "szülőkre"

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével vádolja annak a hároméves kisfiúnak a szüleit, akik tiszavasvári lakásukban lopott árammal működtették balesetveszélyes hűtőszekrényüket, emiatt gyermekük halálos áramütést szenvedett – tájékoztatta a Szabolcs Online-t dr. Szilágyi László sajtószóvivő.

A napokban benyújtott vádirat szerint az öt kiskorú gyermeket nevelő, "nehéz anyagi körülmények között élő" szülők tavaly májusban úgy vezették be a lakásukba az áramot az utcai hálózatról, hogy a légkábelre egy kampót akasztottak, melyről a vezetéket a szobaablakon keresztül a folyosóra vezették, az áram további elosztókon jutott el a hűtőig. A hűtőszekrényt közvetlenül ellátó elosztó vezeték burkolata megsérült, földelés sem volt rajta.

Tavaly július 27-én az édesanya gyermekeivel és rokonaival tartózkodott a lakásban. Játék közben a hároméves kisfiú hozzáért a hűtő hátsó burkolatához, és halálos áramütést szenvedett. A halál azért következett be, mert a vádlottak a lopott áramot megfelelő biztosítóberendezések nélkül használták, ráadásul a hűtőszekrényük is zárlatos volt. Ha a vádlottak biztosítóberendezést használtak volna – azaz ún. kismegszakítót és Fi-relét – a baleset nem következett volna be.

Az ügyészség felfüggesztett fogházbüntetés kiszabására tett indítványt a vádlottakkal szemben, akiknek a bűnösségéről a Nyíregyházi Törvényszék fog dönteni. Az áramlopás miatt szabálysértési eljárás keretében vonják felelősségre a vádlottakat, mert az eltulajdonított áram értéke az ötvenezer forintot nem haladta meg.

(Szon nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »