Liu Shaolin kiugrott, kizárták, 4. lett a vb-n

Liu Shaolin kiugrott, kizárták, 4. lett a vb-n

Liu Shaolin Sándor a második rajtnál kiugrott, emiatt kizárták az 500 méteres döntőből, így negyedik lett 500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolya-vb-n.

Elsőként a dél-koreai Hvang Tae Hon ugrott ki, s a szabályok értelmében aki a második rajtnál előbb indul, azt kizárják. A 23 éves ferencvárosi versenyző pezen a távon 2016-ban világbajnok, egy évvel korábban pedig ezüstérmes volt.
Elizgultam, ez az én hibám volt – mondta röviden Liu Shaolin.

Hírdetés

A háromfősre redukálódott döntő harmadik nekifutásra sem ért véget, mivel két körrel a vége előtt ketten is elestek, ráadásul mindketten átcsúsztak a palánk alatt, emiatt azonnal leállították a futamot, de mint kiderült, senki nem sérült meg. A negyedik rajtot követően Hvang megtartotta első pozícióját két kínai ellenfele, az olimpiai és világbajnok Vu Ta-csing, illetve Zsen Ce-vej előtt, a sorrend pedig egyszer sem változott a befutóig.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »