Liszt zenéjéből merített ösztönzést a depresszióba merülő Claude Debussy

Liszt zenéjéből merített ösztönzést a depresszióba merülő Claude Debussy

Száz éve, 1918. március 25-én halt Claude Debussy francia zeneszerző, akinek művei kora impresszionista és szimbolista művészetét tükrözik. Debussy újító zeneszerző volt, hosszú órákat töltött a zongora előtt, hogy különböző, minden addigi hagyománnyal szakító hangzásokat próbálgasson. Életműve új színt hozott a muzsika csaknem valamennyi műfajába.

Achille-Claude Debussy a Párizshoz közeli St. Germain-en-Laye-ben látta meg a napvilágot 1862. augusztus 22-én, öt testvér közül ő volt a legidősebb. Porcelánkereskedő apját egyáltalán nem érdekelte a zene, de finanszírozta fia zenei oktatását. Hétéves korától vett zongoraleckéket, kilencévesen lett tanára a költő Paul Verlaine anyósa, Chopin egykori tanítványa. Tízévesen már a párizsi Conservatoire növendéke volt, rá két évre Chopin f-moll zongoraversenyét játszotta, s akkoriban kezdett komponálni.

Az 1880-as években került kapcsolatba Csajkovszkij pártfogójával, Nagyezsda von Meck orosz milliomosnővel, aki a nyári szünidőkben rábízta gyermekeinek tanítását, és magával vitte Svájcba, Olaszországba és Oroszországba. 1884-ben egyik kantátájával elnyerte a rangos Római Díjat, amivel három év római ösztöndíj járt. Az örök városban nem érezte jól magát, Verdi és Donizetti zenéje hidegen hagyta, gyakori depressziója kihatott alkotó munkájára, csak Liszt Ferenc szerzeményeiből merített némi ösztönzést. 1887-ben visszatért Párizsba, és a komponálásnak szentelte magát. Állást nem vállalt, zongoristaként és karmesterként is csak néha lépett fel.

Nagy hatást gyakoroltak rá Wagner operái, a német zeneszerző érzékisége, formaismerete, de szélsőséges érzelmi megnyilvánulásai taszították. Megismerkedett az excentrikus zeneszerző Eric Satie-val, aki arra bíztatta, szakítson a hagyományokkal, és ösztönzőleg hatottak rá az impresszionista festők képei is. Az 1889-es párizsi világkiállításon a Jáván és Balin őshonos gamelán zene nyűgözte le (a gamelán zenekar gongokból és különféleképpen hangolt ütőhangszerekből áll), s megtalálta saját hangzásvilágát.

Nevét a Stéphane Mallarmé verse ihlette zenekari költemény, az Egy faun délutánja tette ismertté. A kompozíció a költő hiúságát is legyezgette, a bemutató után ezt írta levelében: „Az Ön illusztrációja a zene finomságával, komolyságával és gazdagságával felülmúlja az én költeményem minden vágyódását és ragyogását…” A kritikusokat viszont meglepték a szokatlan harmóniák, egyikük így sajnálkozott: „Szegény faunnak borzasztó délutánja lehetett.”

Debussy 1893-ban fogott bele egyetlen operája, a Maurice Maeterlinck műve alapján készült Pelléas és Mélisande megkomponálásába. A bemutatóra csaknem egy évtizeddel később, 1902-ben került sor, közben az íróval is összeveszett a feldolgozás jogán. Az álom és valóság mezsgyéjén mozgó mű, melynek szinte nincs is cselekménye, újszerűsége ellenére is hatalmas sikert aratott. A magyarországi premierre több mint két évtizedet kellett várni, végül 1925. november 26-án tűzte műsorra a Magyar Állami Operaház, de azóta is csak ritkán játsszák, 2007-ben Miskolcon és a Müpában koncertszerű változatát adták elő.

Magánéletét viharos kapcsolatok jellemezték. Már fiatalon egy férjes asszonnyal volt viszonya, Rómából visszatérve Gaby Dupont lett a társa csaknem egy évtizedre. A kapcsolatot egy énekesnővel folytatott rövid kalandja miatt szakította meg, majd 1899-ben Rosalie Texier-t vette feleségül. Az asszony szerető és gondoskodó volt, de a zeneszerzőt idegesítette művészetek iránti érzéketlensége, 1904-ben elhagyta egy párizsi bankár nála jóval idősebb feleségéért, Emma Bardacért, aki intellektuális társa lett. Rosalie öngyilkosságot követett el, a botrány elől Debussy Londonba menekült. A skandalum elcsendesülése után feleségül vette Emmát, tőle született egyetlen lányának, a rajongásig szeretett Chochou-nak ajánlotta Gyermekkuckó című művét.

A botrány közepette mutatták be 1905-ben A tenger című szimfonikus költeményét, az impresszionizmus jellegzetes stílusjegyeit magán viselő darab három tengeri élményt fűz össze. Ugyancsak 1905-ben publikálta Suite bergamasque című zongoradarabját, ennek egyik tétele a híres Clair du lune, amelyet Verlaine költeménye ihletett. 1910 és 1913 között született a kétkötetes, zongoradarabokat tartalmazó Préludes. Kései műveiben erőteljesebbek a diszharmóniák, utolsó jelentős alkotása az 1912-ben a Gyagilev-féle orosz balett számára írt, Nyizsinszkij által koreografált Játékok (de balettként teljesen elhomályosította Sztravinszkij Tavaszi áldozatának sikere, amelyet a társulat két héttel később mutatott be.)

Debussy újító zeneszerző volt, hosszú órákat töltött a zongora előtt, hogy különböző, minden addigi hagyománnyal szakító hangzásokat próbálgasson. Életműve új színt hozott a muzsika csaknem valamennyi műfajába. Ő maga nem szerette, ha impresszionistának nevezik, szavai szerint: „Valami mást próbálok csinálni, amit a gyengeelméjűek impresszionistának mondanak, de a fogalmat olyan rosszul használják, ahogy csak lehet, különösen a kritikusok.”

1909-ben végbélrákot diagnosztizáltak nála. Állapota egyre romlott, s az 1915-ben végrehajtott műtét sem segített rajta, a betegség 1918. március 25-én örökre véget vetett zenei kísérletezésének. Párizsban halt meg, temetése az első világháború utolsó nagy német offenzívájának idejére esett, bombaeső közepette temették el a Pere Lachaise temetőben. Hamvait a következő évben végső kívánságának megfelelően a csendes Passy temetőbe helyezték át, hogy „fák és madarak között” nyugodhasson.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »