Lipšic a nyomozás hátráltatásával vádolja az SIS-t

Lipšic a nyomozás hátráltatásával vádolja az SIS-t

A Szlovák Információs Szolgálat (SIS) már másfél éve hátráltatja olyan bűncselekmények kivizsgálását, melyeknek szálai a legmagasabb politikai és vállalkozói körökbe vezetnek – jelentette ki Daniel Lipšic különleges ügyész a parlamentben a Különleges Ügyészi Hivatal (ÚŠP) tevékenységéről szóló éves jelentés vitájában. A titkosszolgálat visszautasította a kijelentését és felszólította Lipšicet, hogy bizonyítékokkal igazolja állítását. Az SIS szerint példa nélküli módon támadja egyik állami szerv a másikat.

„Sajnos azt kell mondanom, hogy az SIS már másfél éve dolgozik azon, remélem, máson is, hogy lassítsa az eljárást olyan ügyekben, melyeknek szálai a legmagasabb politikai és vállalkozói körökbe vezetnek… Másfél év alatt hihetetlen mennyiségű eszközt és energiát fektetett abba, hogy megkérdőjelezzék az egyes eljárásokat” – jelentette ki Lipšic a parlamentben.

Hírdetés

Lipšic hozzátette, nem az az SIS célja, hogy ártson a különleges ügyészségnek. „Nem, a fő indíték az volt, hogy segítsen egyes embereknek, akiket súlyos bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak. Ez a fő motiváció, nem az, hogy nekünk ártsanak” – tette hozzá.

Az SIS hazugságnak nevezte Lipšic szavait. „Felszólítjuk a különleges ügyészt, hogy az ilyen kijelentéseket támassza is alá, és tárja a nyilvánosság elé, hogy mire alapozza a titkosszolgálat elleni támadását. Azért is szükséges nyilvánosan felszólítani őt erre, mert példa nélküli módon támadja egyik állami szerv a másikat és ez sajnos aláássa a polgárok állami szervekbe vetett hitét, ami teljesen elfogadhatatlan és felelőtlen a különleges ügyésztől” – hangsúlyozta állásfoglalásában az SIS, melyet Simona Svítková szóvivő juttatott el a TASR-hez.

Hozzátette, az SIS-t semmilyen felelősség nem terheli azért, hogy hol tart a különleges ügyészség által felügyelt bűncselekmények felderítése. „Semmilyen törvényes eszközünk nincs ezeknek az eljárásoknak a hátráltatására vagy befolyásolására” – közölte a titkosszolgálat.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »