Lincselő banda támadt a rendőrkapitány fiára

Kis híján megismétlődött az olaszliszkai lincselés, ezúttal a Borsod-­Abaúj-Zemplén megyei Boldván – írja a Blikk.hu. A bulvárlap úgy tudja, hogy az áldozat, akit megtámadtak egy közlekedési baleset után, az edelényi rendőrkapitány fia volt.

Az eset néhány nappal ezelőtt történt: a fiatalember éppen a településen hajtott át motorjával, amikor egy kereszteződéshez ért. A másik utcából többen hajtottak ki kerékpárral, pont közmunkából tekertek hazafelé. Vélhetően mindenki megijedhetett, mert ugyan nem ütköztek össze, de a fiatalember és az egyik asszony is felborult, mindketten az aszfalton kötöttek ki.

A Blikk szerint a rendőrkapitány fia még fel sem eszmélt a történtekből, amikor többen odarohantak hozzá, és mindenféle figyelmeztetés nélkül elkezdték rugdosni, ahol érték. Úgy tudják, az asszony ellen egyébként szabálysértési eljárás indult, mert ő okozta a balesetet azzal, hogy nem adott elsőbbséget a kereszteződésben, és szabálytalanul kanyarodott a motoros elé.

A fiatal férfi a bulvárlap információi szerint két dolog miatt úszta meg a lincselést: az egyik az volt, hogy leesett a fejéről a bukósisak, így a támadók még időben felismerték áldozatukat, és befejezték rugdosását. A másik, hogy a rendőrök pillanatok alatt a helyszínre értek.

A lap megkereste az ügyben a megyei rendőr-főkapitányságot, hogy bővebb információt kérjen, de választ csak a törvényes 15 napos határidőn belül ígértek nekik. Ettől függetlenül úgy tudják, az esetet nem az edelényi rendőrkapitányság vizsgálja, mivel a vezető fiával történt mindez.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »