Lézeres nagyberuházás Bukarestben és Szegeden

Lézeres nagyberuházás Bukarestben és Szegeden

Az Európai Unió Prágában, Bukarestben és Szegeden megvalósuló lézeres nagyberuházása világszínvonalú kutatási környezetet teremt Közép-Európában – jelentette ki Corina Crețu regionális politikáért felelős biztos pénteken a csongrádi megyeszékhelyen.

lcr43_bLázár János és Corina Crețu makói találkozója (fotó: MTI)

A három helyszínen megvalósuló kutatóközpont a maga nemében a világ legnagyobb tudományos létesítménye lesz – mondta az uniós biztos az MTI szerint a szegedi helyszínen tartott sajtótájékoztatón. Hozzátéve: a projekt teljes költsége 850 millió euró, amely jelentős részét az unió regionális fejlesztési alapja fedezi.

A politikus hangsúlyozta, az Európai Bizottság elkötelezett a régiók támogatásában, hogy jó feltételeket teremtsenek a növekedéshez és a foglalkoztatás bővítéséhez. Corina Crețu kifejtette, megbeszéléseket folytatott biztostársával, Navracsics Tiborral arról, mit lehetne tenni az elsősorban a tudomány és az egészségügy területén tapasztalható agyelszívás ellen, amely hátrányosan érinti a régiót.

Három ország szoros együttműködése

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára elmondta, a szegedi lézerközpont Magyarország legnagyobb kutatás-fejlesztési projektje, amely az európai integrációnak köszönhetően valósulhat meg. A fejlesztéshez nemcsak az unió jelentős anyagi támogatására volt szükség, hanem Románia, Csehország és Magyarország szoros együttműködésére is – tette hozzá.
A beruházás kivitelezésén túl közös lesz a kutatóközpontokban folyó innovációs tevékenység is, amely eredménye az érintett országok gazdasága mellett egész Európa számára fontos lehet – hangsúlyozta a politikus.

Közölte, jelentős a szakmai és gazdasági érdeklődés a szegedi lézerközpont és a szomszédságába tervezett innovációs ipari park iránt, amely a kutatási létesítményben dolgozó több száz embernél lényegesen nagyobb foglalkoztatás-bővülést hoz.

Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a tudományos nagyberuházás az első, amely uniós költségvetési ciklusokon átnyúlva valósulhat meg, és egyben az első ilyen fejlesztés az újonnan csatlakozott országokban. Egyedülálló az is, hogy a prágai, bukaresti és szegedi központ közös tudományos irányítás alatt működik majd.

Tölgyesi Viktória, az ELI-HU Nonprofit Kft. koordinációs igazgatója tudatta, a 70 milliárd forintos összköltségvetésű beruházás második, mintegy 40 milliárd forintba kerülő fázisára is megkötötték már a támogatási szerződést, így biztosított a fejlesztés finanszírozása.

A kivitelezéssel párhuzamosan folyik a leendő szakemberek toborzása, a központ alkalmazottainak száma már meghaladja a kétszázat. Az utánpótlás biztosítása érdekében pedig már számos együttműködést kötöttek hazai és külföldi egyetemekkel, kutatóközpontokkal.

Köszönet az új magyar–román határétkelőhelyekért

Corina Crețu pénteken Makón találkozott Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel is. Közös sajtótájékoztatójukon Lázár köszönetet mondott Crețu segítségéért, hogy a közeljövőben megnyílhat négy határátkelőhely Magyarország és Románia között, olyan utakon, amelyek uniós forrásból épültek.

Elhangzott, támogatni fogják a magyar–román együttműködést, hozzátéve, májusban elindulhatnak azok a két ország közötti, határ menti kapcsolatokat erősítő pályázatok, amelyek hozzájárulnak a térségben lakók életminőségének javításához. Corina Crețu kitért arra, kilenc új határátlépési pont kialakítására lenne szükség a két ország között, olyan utak mentén, amelyek abban a reményben épültek, hogy az átadáskor Románia már a schengeni övezet tagja lesz. Hangsúlyozta, mind a két kormány elkötelezett abban, hogy a lehető legkorábban megoldást találjanak.

Patriciu Achimaș-Cadariu egészségügyi miniszter a találkozón közölte, Romániában a jövő héten indul a daganatos betegségek megelőzésére átfogó program. Ennek során számítanak a magyar szakemberek tapasztalataira, a többi között arra a tudásra, amelyet a 2008 óta folyó – a mellrák okozta halálozás megelőzése szempontjából kulcsfontosságú – mammográfiás szűrés során szereztek.

Lázár és Crețu találkozóján egyébként Magyarország számára előnyös, politikai megegyezés született a magyar kormány és az Európai Bizottság között az aszfaltügyben, a felek nem fordulnak bírósághoz, a megállapodás nem jár nettó veszteséggel – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. 

A 2007–2013-as uniós költségvetési ciklussal kapcsolatban hat auditügy van függőben, ezek közül a legjelentősebb az „aszfaltügy”, amely miatt mintegy 500 milliárd forint kifizetése áll – közölte a politikus. Az ügy arról szól, hogy aszfaltkeveréssel is foglalkozó cégek kartellezhettek, ami miatt az Európai Bizottság szabálytalansági eljárást indított.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »