Lezárul Chiara Lubich boldoggáavatási eljárásának egyházmegyei szakasza

Lezárul Chiara Lubich boldoggáavatási eljárásának egyházmegyei szakasza

November 10-én az olaszországi Frascatiban ünnepélyesen lezárják a Fokoláre Mozgalom alapítója, Chiara Lubich boldoggáavatási eljárásának egyházmegyei szakaszát. Az eljárás ezt követően a Vatikánban folytatódik a Szentek Ügyeinek Kongregációjánál.

A frascati Szent Péter-székesegyházban zárul le november 10-én, vasárnap 16.30-kor a Chiara Lubich életszentségét elismerő boldoggáavatási eljárás egyházmegyei szakasza. Ekkor tartja meg utolsó ülését az ügy vizsgálatára felállított bíróság, melynek élén maga a megyéspüspök, Raffaello Martinelli áll.

A szakasz lezárásakor az összes aktát előkészítik, lepecsételik, és a Vatikánba küldik. Majdnem öt éven át tartott a vizsgálat, melynek során megismerték Chiara Lubich életét, erényeit, és meggyőződtek arról, hogy életszentség hírében állt, és ennek jeleit mutatta. Az aktákat a Szentek Ügyeinek Kongregációja fogja további vizsgálatnak alávetni.

Hírdetés

2013. december 7-én, öt évvel Chiara Lubich halála után kezdődött el a boldoggáavatási eljárás, amikor a Fokoláre Mozgalom hivatalos kérvényt nyújtott be erre vonatkozólag Frascati püspökének. Martinelli püspök 2015. január 27-én ünnepélyes keretek között indította meg a boldoggáavatási eljárást.

Ferenc pápa az ünnepélyes megnyitóra küldött üzenetében megemlékezett a Fokoláre Mozgalom alapítója „életének ragyogó példájáról mindazokban, akik gazdag lelki örökségét őrzik”, és arra buzdított, hogy „Isten népével ismertessék meg az ő életét és tevékenységét, aki az Úr hívását befogadva új fényt lobbantott fel az Egyházban az egység felé vezető úton”.

Forrás és fotó: Fokoláre Mozgalom

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »