Levetkőztették Elena Udreát


A bukaresti képviselőház újból hozzájárult hétfőn a korrupcióval gyanúsított, egy másik ügy miatt már előzetes letartóztatásban lévő, képviselői mandátummal rendelkező Elena Udrea volt turisztikai miniszter előzetes letartóztatásához. A volt államfő, Traian Basescu védenceként ismert politikus esetében rekordot döntött a korrupcióellenes ügyészség (DNA), amely immár nyolc esetben kérte – és szerezte meg – a parlament hozzájárulását Udrea őrizetbe vételéhez, vagy ahhoz, hogy bűnvádi eljárást indítson ellene. A két héttel korábban megszavazott engedély alapján Udrea egy ideig előzetes letartóztatásban volt, ezt később a bíróság házi őrizetre enyhítette. Most a DNA újabb ügyben gyanúsította meg megvesztegetés elfogadásával Udreát, ezért kellett hétfőn ismét szavazni Udrea “kiadásáról”. ► Udrea, despre arest: Am fost verificată la sânge si dezbrăcată A volt turisztikai minisztert két ügyben – egy ökölvívógála és egy országos számítástechnikai közbeszerzés ügyében – gyanúsítják különböző korrupciós cselekményekkel. Udrearól azért szavaztak ilyen sokszor, mert az ügyészeknek minden vádpont esetében külön hozzájárulást kell kérniük a bűnvádi eljárás lefolytatásához, és minden vádpontnál külön szavazást rendeztek az előzetes letartóztatás engedélyezéséről is.

Udrea különleges bírói engedéllyel hagyhatta el hétfőn három órára a házi őrizetet, hogy a parlamentben megvédhesse magát kollégái előtt. Udrea az ügyészek, illetve a hírszerzési főnök áldozataként próbálta feltüntetni magát, azt állítva, hogy az ellene indult példátlan hadjárat valójában elhallgattatását szolgálja. Beszédében azt ecsetelte, hogy a fogdában levetkőztették, és megalázó higiéniai körülmények között tartották. A román sajtó korábban beszámolt arról: Udrea kérvényt nyújtott be, hogy saját költségén kimeszeltethesse fogdáját, és civilizáltabb mellékhelyiséget szereltessen be. Udrea egy korábbi interjújában törvénytelenségekkel vádolta a DNA munkáját lehallgatásokkal segítő Román Hírszerző Szolgálat (SRI) ideiglenes vezetőjét. A SRI tevékenységét vizsgáló parlamenti bizottság szerint vádaskodása megalapozatlan volt. Elena Udrea az elmúlt tíz évben Traian Basescu volt államelnök támogatásának köszönhetően vált az egyik legbefolyásosabb román politikussá. A Demokrata Liberális Párt (PDL) elnöki tisztségét is megpályázta, de nem választották meg, az akkor még államfői tisztségben lévő Basescu például emiatt szakított volt pártjával. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk