Levelek a Don-kanyarból

Levelek a Don-kanyarból

A magyar 2. hadsereg arcvonalán 1943. január 12-én – hetvenhat esztendeje – szabadult el a pokol, s a honvédek heteken keresztül kilátástalan küzdelmet folytattak a Vörös Hadsereggel szemben. A „doni” hadsereg zöme odaveszett, véres vesztesége 125-128 ezer hősi halott, sebesült, eltűnt és hadifogságba esett honvéd és munkaszolgálatos volt. Jelen írásunkban egy tartalékos tisztes leveleinek közreadásával szeretnénk bepillantást engedni a honvédek akkori lelkivilágába és tisztelegni azok emléke előtt, akik a legtöbbet, az életüket áldozták a Donnál.

A 34 éves Kovács József tartalékos tizedes címzetes szakaszvezető, Jászberény, Üstökös utca 2. szám alatti lakos környékbeli tartalékos és póttartalékos bajtársához hasonlóan 1942. október 12-én kapott SAS-behívót a helyi József nádor gyalogsági laktanyába. Csapattestük, a 2/III. zászlóalj ekkor már megszűnőben volt, de ikeralakulata, a magyar 2. hadsereg kötelékében a Donnál küzdő 32/III. zászlóalj menetszázadait még kiállította. Az összeszoktató gyakorlatokat követően 1942. november 12-én Jászberény városa köszönt el ünnepélyes keretek között a bevagonírozásukra váró 32/3. M és a 32/3. M 2. menetszázadok állományától. A búcsúztatásra a Hősök szobra előtt, nagyszámú közönség jelenlétében került sor. Dr. Pénzes Sándor polgármester beszédében a következőek emelte ki:

„Elhangzott a legfelsőbb hadúr parancsa – úgymond – s ti indultok, hogy a becsület mezején küzdve harcoljatok, miként őseitek már ezer év óta annyiszor tették. Nem területszerzés, nem hódítás az a cél, miért a magyar katonának ma harcolnia kell, hanem saját otthona, saját hazája, melyet a barbár ellenség elpusztítással fenyegetett. Azért kell küzdenetek (…), hogy ezeréves országunk idegen járom alá ne kerüljön, hozzátartozóitok az egész országgal együtt el ne pusztuljanak.”

A polgármester azt is megemlítette, hogy

A Jász Hírlap az alábbi gondolatokat közölte még a polgármesteri beszédből: „(…) a most kiinduló egyesített század méltó lesz a zászlóalj többi századaihoz, s majdan együtt, győztesen, s dicsőséggel fognak ide visszatérni. Ezután ígéretet tett a polgármester arra, hogy a hadbavonultak hozzátartozóinak ügyeit mindig szívén fogja viselni, s rajta lesz, hogy a város minden polgára így gondolkozzék. Isten áldását kéri távozó vitéz katonáinkra.”

Az egyházak nevében Farkas István római katolikus hittanár és Halasy Miklós református lelkész búcsúzott el a honvédektől. Farkas Lajos Lőrinc tartalékos főhadnagynak, az egyesített menetszázad parancsnokának beszédéről a Jász Hírlap így tudósított: „[a századparancsnok] teljes erejével azon lesz, hogy katonáinak sorsát minél elviselhetőbbé tegye, s őket épségben visszavezethesse békés otthonukba. Ígéri, hogy mindent megtesz katonáival együtt, hogy méltók legyenek törzszászlóaljukhoz és az egész dicső magyar hadsereghez.” Az ünnepséget a Himnusz hangjai zárták és az egyesített menetszázad díszmenetben elvonult a hősi emlékmű előtti térről.

Csak a tisztek, altisztek és tisztesek rendelkeztek pisztollyal, a honvédek többsége még puskát sem kapott. A hadműveleti területre történő vasúti szállítás november 13-án vette kezdetét, és az egyesített menetszázad Komárom – Érsekújvár – Galánta – Zsolna – Radom – Breszt-Litovszk – Baranovicze – Minszk – Brjanszk – Gomel – Dmitrijev – Lgov – Boriszovka – Zolocev – Harkov útvonalon érkezett meg Bjelgorodba. A személyi veszteségek pótlására kiérkezett személyi állomány néhány nap pihenő után gyalogmenetben vonult tovább az arcvonal mögötti területre.

Hírdetés

Kovács József tartalékos címzetes szakaszvezető több zöld színű tábori lapot küldött haza feleségének és gyermekeinek, de ezeknél jóval érdekesebb azon két levele, melyeket cenzúrázatlanul a szabadságra távozó ismerőseivel küldött haza. Feleségéhez írott első levelében a következőkben számolt be útjukról és megérkezésükről:

„Drága Anyukám! Most feketén írok, nem tudom, eljut-e hozzád. Andrássi őrmesterrel találkoztunk Novij Oszkolban és megy haza szabadságra, megígérte, hogy elviszi. Ebben megírhatom a valódit. Bizony, elég sok szenvedés után jutottunk eddig és még megyünk tovább. 12 napig voltunk vonaton, 2 napot Bjelgorodban pihentünk és utána 4 nap gyalogoltunk. 110 km-t tettünk eddig. 26 fok hideg van és olyan hóviharok, hogy magyarországi ember [ilyet] még nem élt. Azért csak fáradhatatlanul megyünk előre Sztarij Oszkolba. Ott leszünk kb. 3 hétig átképzésen, de már közel van a front, oda már hallatszik a lövés. Itt is, Novij Oszkolban gyakori a légitámadás. Az ellátásunk nagyon gyatra. Reggel kaptunk egy kis keserű feketét, egy csipet vajat, evvel megyünk 38 km-t. Este megkapjuk abban a községben az ebédet-vacsorát, ahová érkezünk. Sárgarépa-főzeléket, 50 dekás konzervet 8 ember. Képzeld, hogy jól lehetünk lakva, talán ha megérkezünk, jobb lesz. Máskülönben egészséges vagyok, a gyaloglást eddig még jól bírtam. Csak az a baj, hogy nagy hóban kell menni, de majdcsak megsegít az Isten. Imádkozzál, én nem tudok, úgy el vagyok már fásulva és még talán vadulva is el leszünk, ha már bent leszünk az első vonalban, mert oda megyünk. Azért Anyukám nehogy sírjál, ne sajnáljál engem. Ha valami emberi dolog történik velem, viseld gondját a gyermekeinknek és tartsatok meg emlékezésetekben. Bocsáss meg, hogy olyan könnyedén búcsúztam tőletek. Ezt szándékosan csináltam, mert úgy gondoltam, talán könnyebben válunk, mintha sírtunk volna mindnyájan. Áldjon meg benneteket a jó Isten, én is vigyázok magamra, azt megígérem. Hogy vagytok, egészséges vagy-e már? És a gyerekek hogy vannak, jók-e? Mondd meg nekik, hogy én kérem, legyenek jók, tanuljanak szorgalmasan. Irénkének is írtam egy képeslapot Bjelgorodból. Tudod, hogy mennyire vagyok hozzátok? 2860 km-re. Ha ezt gyalog kellene megtenni, egy fél évre volna szükség, napi 10-15 km átlaggal. (…) Vigyázz te is magadra és a gyerekekre is! A segélyt megkapod-e? Pontosan írd meg, írjál meg mindent, csak amit most írtam, arról ne írjál. Isten veletek, sokszor csókollak benneteket és mindenkit. A viszontlátásra, szerető férjed: Józsi. Tábori szám: 233/111”

1942 decemberének közepén ismét lehetősége adódott egy cenzúrázatlan levél hazaküldésére. Ebben így írt:

„Drága Anyukám! Itt küldök egy kis csomagot a gyerekeknek, két doboz sajtot egy szabadságos katonától. Jánoshidai fiú, a neve Csapkó Mátyás honvéd. Tőle küldjél egy kis csomagot, ha majd jön vissza. (…) Egy kis kalácsot küldjél, meg amit akarsz, mondjuk 3 deci rumot, csak ne nagy legyen. (…) Drága Anyukám! Én jól vagyok, itt nincs semmi baj, csend van, messze vannak az oroszok hozzánk, csak vaktában lövöldöznek, mi is, ők is. Tehát ne aggódjál, vigyázok magamra, amennyire csak lehet, talán a tavasszal hazamegyek, ha nem is véglegesen, de szabadságra azt hiszem, ha a zászlóaljat váltják, én is megyek velük. Bár úgy lenne, még nem tudja senki (…) Egy kicsit hideg van, más bajunk nincs. Az étkezés az nem az elsőrangú, tehát nem úgy van, ahogyan mondják, milyen jó dolga van az első vonalbeli bakának. Ha nagy a hó, talán be sem jön a főtt étel, a száraz koszt meg elég kevés. Isten veletek, csókollak benneteket, a viszontlátásra! Szerető férjed: Jóska. A gyerekeket csókold meg helyettem.”

A magyar 2. hadsereg elleni szovjet offenzíva 1943. január 12-én vette kezdetét, de a magyar arcvonal legdélebbi szakaszát tartó 32/III. zászlóalj – csakúgy, mint a bekerített miskolci VII. hadtest többi része – csak öt nappal később kapott parancsot a visszavonulásra. A jászberényiek kálváriája ekkor vette kezdetét.

Másnap, 1943. január 18-án Goncsarovkánál az ott bekerített kassai 23. könnyű hadosztálybeli tüzér- és vonatalakulat roncsainak kitörését biztosították, majd az olasz Tridentina-hadosztály visszavonulását fedezték. Így keveredtek súlyos utóvédharcokba Sztyepanovka és Nyikolajevka térségében 1943. január 20. és 27. között.

E reménytelen harcok részese volt Kovács József tartalékos címzetes szakaszvezető, aki 1943. január 26-án tűnt el (Kis) Nyikolajevka keleti térségében. Felesége és három gyermeke hiába várta haza évek hosszú során keresztül, több tízezer honvédhez és munkaszolgálatoshoz hasonlóan ő is ottmaradt a Don-kanyarban…


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »