Leváltották a lengyel közszolgálati televízió elnökét

Leváltotta kedden az újonnan felállított lengyel Nemzeti Médiatanács (RMN) a lengyel közszolgálati televízió (TVP) januárban kinevezett főigazgatóját, Jacek Kurskit – közölte több lengyel hírportál.

A Kurski leváltásáról döntő RMN hétfőn jött létre. A testület élén álló Krzysztof Czabanski, az év eleje óta több változáson átment lengyel médiatörvény fő szerzője kedden közölte a sajtóval: a TVP új igazgatóját októberben nevezik ki a napokban kiírandó pályázat alapján, a tanács addig ideiglenes tévéigazgatót nevez ki, akinek személyéről – mint jelezték – “két-három órán belül döntenek”.

Jacek Kurski jobboldali politikusként került a TVP főigazgatójának posztjára, korábban újságíróként és filmrendezőként is ismert volt. Leváltását az öttagú RMN-ben négyen támogatták, egy tanácstag tartózkodott. Az RMN három tagját a parlament választotta meg, amelyben többségben vannak a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) képviselői, két tagját pedig Andrzej Duda elnök jelölte ki az ellenzéki tömörülések soraiból.

A leváltás okait Czabanski nem részletezte. Az RMN egyik tagja, jobboldali nézeteiről ismert Grzegorz Braun filmrendező viszont úgy kommentálta Kurski leváltását, hogy “mindnyájan tudjuk, milyen volt a helyzet a TVP-ben”. Ezzel vélhetően arra utalt, hogy a szakmabeliek között negatív vélemények terjednek Kurski munkájáról, amelyek a közvélemény felé is kiszivárgtak. A TVP főigazgatói posztjának betöltését azonban az utóbbi hónapokban többen is átmenetinek minősítették, az alakulóban lévő lengyel közmédiareform miatt.

A lengyel közmédiát felügyelő RNM a júliusban hatályba lépett ideiglenes médiatörvény alapján alakult meg. A jogszabályt egy átfogóbb közmédiacsomag helyett fogadták el, amelyet a PiS már áprilisban előterjesztett az európai uniós szervek által vitatott korábbi médiatörvény helyett, jelenleg azonban az uniós intézményekkel egyeztet róla.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »