Lett volna pénz az infrastruktúrára: útépítésre fordítható eurómilliárdokat hagyott elúszni Románia 2007–2014 között

Lett volna pénz az infrastruktúrára: útépítésre fordítható eurómilliárdokat hagyott elúszni Románia 2007–2014 között

Miközben úttalan utakon kanyargunk sztrádák helyett, és a vasút már-már lassabb, mint száz évvel ezelőtt, Románia kétmilliárd eurót nem hívott le az előző költségvetési ciklusban a közlekedési infrastruktúrára rendelkezésre álló összegekből, ráadásul azt se mind beruházásra költötte, amit lehívott.
Mintegy kétmilliárd eurónyi európai uniós pénzalapot veszített el Románia, amit a közlekedési infrastruktúra fejlesztésére lehetett volna fordítani – vont mérleget hétfőn Bukarestben Corina Creţu, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosa.

– összegezte Creţu. Hozzátette azonban, hogy létezik a pohárnak teli fele is. „Ha a pohár teli felét nézzük, akkor a 2007–2014-es időszakban rendelkezésre álló 19,5 milliárd euróból 17,5 milliárd eurót sikerült elkölteni. Ám ebből mindössze alig 14–15 milliárd euró volt gyakorlatilag terepmunka, mivel csaknem 3 milliárdot olyan régi projektekre fordítottak, amelyeket a Világbanktól, illetve az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól (EBRD) korábban felvett hitelekből finanszíroztak, majd ebből törlesztettek, mint például a tengerpartra vezető autópálya” – mutatott rá Crețu.

Hírdetés

Az uniós biztos kiemelte,

az európai pénzalapok „nehézkes” lehívása olyan gyengesége az országnak, ami az európai uniós csatlakozás időpontja óta megvan,

ő maga pedig állandó párbeszédet akar a kormánnyal. Corina Creţu beszélt egyúttal arról is, hogy a jelenleg zajló költségvetési ciklusban – ha a mezőgazdaságra fordítható alapokat is beleszámítjuk – 31 milliárd euró áll Románia rendelkezésére. Különben a szociáldemokrata politikus szerint a romániai közberuházások 60-65 százalékát uniós alapokból finanszírozzák. Rámutatott, a következő hétéves pénzügyi ciklus tervezete szerint Románia nyolc százalékkal több pénzt hívhat le, mint jelenleg. Véleménye szerint hasznos lenne, ha még a következő európai parlamenti választások előtt sikerülne egyetértésre jutni egy többéves pénzügyi keret tekintetében, máskülönben „fennáll annak a kockázata, hogy nem tudják elkölteni a rendelkezésre álló pénzt”.

A régiós politikáért felelős biztos ugyanakkor leszögezte: „Románia nem engedheti meg magának azt a fényűzést, hogy egyáltalán csak felmerüljön az Európai Unióból való kilépés gondolata”.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »